Kiből lesz rabbi, a különböző korokban, ez sok mindennek a függvénye- mondja dr. Schőner Alfréd főrabbi, a budapesti Országos Rabbiképző- Zsidó Egyetem rektora.
„Isten nagy adománya rabbinak lenni”
A zsidóságban 70-ben, a templom lerombolásakor megszűnt az áldozatbemutatás. A rabbi sem pap, hanem szellemi vezető. Erről, a kívülálló számára furcsa szolgálatról kérdeztük dr. Schőner Alfréd főrabbit.
A zsidó vallás ortodox irányzatában dominanciája sok minden mellett például a neveltetésnek. A nemzedékek kérdése, itt az értendő, hogy apáról fiúra szállt vagy szállhatott a rabbi tisztségnek a megöröklése. Vagy a családban a legjobban felkészült, legjobb tudású fiút választhatták meg rabbinak. Ezek az ortodoxiának a kiválasztási módszerei közé tartoznak, de nem kizárólagosan. Más jellegzetességek is vannak. Én egy neológ rabbi vagyok. A neológia az a XIX. századi Németország illetve az Osztrák - Magyar Monarchia zsidóságának domináns, liberalizált gondolkozású irányzata, amely az ortodoxiától a hagyomány tiszteletet, a tradíció iránti elkötelezettséget érzi sajátjának. Ugyanakkor a befogadó ország kulturális, szellemi kincseinek az integrálását rendkívül fontosnak tartja és a kettő ötvözetéből születik meg a neológia, a zsidó vallás egyik nagyon progresszív, de ugyanakkor tradíciótisztelő irányzata.
Hogy lesz valaki rabbivá, neológ rabbivá? Mindenkinek megvan a saját története. Én közvetlenül a II. világháború után születtem. A szüleim magyarországi, Szabolcs megyei zsidók. Deportálásba kerültek. Elvitték őket a koncentrációs táborba. Édesapám és édesanyám is házasok voltak, saját családjaik voltak. Házastársaikat elveszítették, illetve meggyilkolták Auswiczban. Gyakorlatilag elveszítették mindenüket a szó szellemi, családi és gazdasági értelmében is. Legfontosabb, hogy gyermekeiket is. Ketten összesen öt gyermeket veszítettek. Édesanyám negyven éven felüli volt, az édesapám negyvenöt éven felüli volt. A kettejük „kései” házassága két magára maradt, nagyon vallásos, ortodox zsidó ember házasságában születtem én a háború után. A rabbivá válásom jelentős mértékben az ő elhatározásuk és megrendíthetetlen hitüknek is lett a következménye. Ők ketten úgy érezték, hogy a II. világháború sorscsapásai a zsidóságot és az egész emberiséget megrendítő trauma ellenére is hatalmas szükség van a hitre, Istenünkre. Kellenek olyan emberek, akik egy közösségnek a szellemi vezetői lesznek. Gyerekkoromban arra neveltek, hogy nekem rabbinak kell lennem, úgyhogy a pályán ilyen módon egyértelműen világos volt. A szüleim ráirányítottak erre. Később már magam is úgy gondoltam, hogy erre a pályára kell lépnem. Itt ahol, most ülünk - az egykori Rabbiképző Intézet, most a Zsidó Egyetem -, itt kezdtem el a vallási tanulmányaimat. Korábban, hosszú évekig az ortodox világban tanultam, míg végül 25 éves koromban avattak rabbivá, lassan 40 esztendeje vagyok rabbi.
Az életem nagyobbrészt tanulásból és tanításból áll. Amióta emlékszem, mindig tanulok. Itt, körülöttem is számos kiadvány van. Olyan publikációk érkeznek hozzánk, amelyből naprakésznek kell lenni.
Mindenekelőtt egy nagy adomány rabbinak lenni, Isten nagy adománya. Ha valaki úgy érzi belülről, hogy neki a szó legszorosabb és a legnemesebb értelmében szolgálnia kell. A rabbi szó elsősorban tanítót jelent. A mi életünk központi eleme a tanítás. A tanításnak két eleme van: Isten hitére megtanítani az arra szomjazókat, a másik pedig az emberszeretet. Ez a mi vallásunk – számomra- legfontosabb üzenete. A rabbinak is ez a feladata: Istenszolgálat, és az emberszolgálat.
Írta: Negyela László Márk
http://www.nickodemus.tuum.org/2010_1_pdf/2010_1_58_60_rabbi.pdf
