Írta: Mengyán Szofia
Manapság elég sokat hangoztatják a multikulturalitás fogalmát. Ám érdemes elgondolkodzni azon, hogy ez nem csupán a mai korszellem szüleménye.
A Biblia első fejezeteiben, azaz a történelem kezdetén még nem beszélhetünk multikulturalitásról. Az első ilyen említhető esemény a Bábel tornyának története. Ezt tulajdonképpen egy nagy, összemberiségi vállalkozásnak lehet tekinteni. A mai divatos, posztmodern nyelven ezt így lehetne megfogalmazni: ez egyfajta unimultikultúra. Egy nyelvet beszéltek, egy akarattal terveztek, és egy, sajátos világot akartak felépíteni. Értették egymást, még nem volt nyelvi különbözőség, országhatárok sem voltak, egységes volt a kultúrájuk, az erkölcsi szabályaik, a jogrendjük, nem széledtek szét. Egyfelé tartottak, közösen építkeztek: egy óriási várost, egy égig érő tornyot akartak felépíteni, azzal a céllal, hogy ez elérjen az Istenig. Azt lehetne mondani, ez volt a Sineár földi unió.
De Bábel tornyánál kudarcba fulladt ez a vállalkozás, és attól a ponttól kezdve az emberek nem értik egymást. Összekavarodott a nyelvük, ami a Biblia kifejezése szerint nem azt jelenti, hogy az egyik ilyen nyelven beszél, a másik meg olyan nyelven, a harmadik amolyan nyelven. Képzeljük el akár azt, hogy ugyanazon nyelvet beszélők, de egyik sem érti a másikat. Olyannyira nagy ez a zavar, a szétszóródás, hogy hosszú generációkról nem is tudunk semmit. A Bábel tornya történetének elbeszélése után a Biblia közöl egy rövid nemzetségtáblázatot, de semmit nem mond arról, hogy mi történt.
Isten nem akarta, hogy a tervük megvalósuljon.
Ennek párhuzamos, vagyis inkább ellentétes történeteként lehet említeni a pünkösdi történetet, amikor a Szentlélek kitöltetése által megtelnek mennyei erővel, és ennek következtében a különböző népek – médek, perzsák, arabok, krétaiak, görögök – mind értik azt, amit a tanítványok mondanak, mintha valaki fordítaná nekik. Valami fordított dolog történik tehát, mint a Bábel tornyánál, ahol Isten összezavarja őket. Itt nem az ember akar feljutni az Istenhez és Istenné válni, hanem az Isten hajol le az emberhez, mert Isten akarata az, hogy minden ember megtérjen, és üdvösségre jusson. Nincs kivétel. Legyen az arab, görög, krétai, ázsiai, bármi. És átéljük azt a csodát, hogy Jézusról hallanak a világ népei, ott, Pünkösdkor, a saját anyanyelvükön, tolmács nélkül. Jönnek különböző kultúrákból, különböző jogrendekből, különböző vallásokból és mégis mind érti az evangéliumot a saját nyelvén.
A két említett történet, bár időben nagyon messze áll egymástól, mégis ugyanazt példázza: a másságot Isten teremtette, azzal a céllal, hogy ez a másság az Ő akaratát szolgálja. Ilyen értelemben óriási szakadék tátong népek, nyelvek és kultúrák között, amennyiben önös érdekeket akarnak kimunkálni, az egység és összefogás viszont megvalósítható, az Isten útján járva, Jézus Krisztusban.
Bábel tornya és Pünkösd esetében a kultúrák találkozása a távolodás–közeledés prizmáján szemlélhető a legjobban. A szétszakadás, illetve egybeolvadás identitásválságának is lehetne ezt nevezni.
Azonban lehet említeni megannyi bibliai esetet annak példázására,
hogyan próbált Izráel megmaradni, identitását, hitét megtartani az őt körülvevő népek és kultúrák sokaságában. A multikulturalitás ilyen szempontból a következőket jelentette: a másság megértését, felismerését, elfogadását, és olykor tolerálását – azaz nem távolodást, hanem közeledést. Csak az ezekből fakadó furfanggal tudtak győzedelmeskedni ellenségeiken, vagy éppenséggel a békességet megtartani.
Az Újszövetségben ennek a legszemléletesebb példája Pál apostolnál található, amikor felismeri, hogy nem lehet a pogánykeresztyénekre ráerőszakolni a zsidó szokásokat, mint pl. a körülmetélést, mózesi törvényeket stb.
Ahol Isten Igéje és Szentlelke munkálkodik, ott mindig megtörténik egy szent összetartozás, egy szent egység. Istennek van egy kiválasztott és szent népe, és ezt a népet a világ kezdetétől annak végéig, Igéje és Lelke által folyamatosan gyűjti. Nagyon sokan azt a véleményt hangoztatják, hogy Istennek ez az egy kiválasztott népe Izrael. Mások azt mondják, hogy az egy, kiválasztott és szent nép az egyház.
Az Újszövetség népeként azonban nekünk, keresztyéneknek tudnunk kell, hogy a multikulturalitás abban rejlik, hogy a népeket, nyelveket, szokásokat nem kell, és nem is lehet eltörölni, megszüntetni vagy egymás fölé emelni, hiszen ezt is Isten hozta létre, ez is Isten akarata. Az egységesítésre sem törekedhetünk, mert azt egyedül Isten viheti végbe. Azonban tudnunk kell úgy kezelni és elfogadni a másságot, hogy az ne megbotránkozást, hanem toleranciát szüljön.
