Írta: Pap Ágota
Sokan formáltak már kérdést az élettel és halállal kapcsolatosan. Fontos tudni, hogy ezek a kérdések kortól függően más-más megközelítésben kerülhetnek elő. Három éves korától kezd el érdeklődni a gyermek a születés és a halál titkai felől, de ma már nagyon sok csatornán keresztül érhetnek bennünket információk a témával kapcsolatosan, „köszönve” ezt a média fejlődésének. Gondoljanak csak a korunkra oly jellemző agresszióra: lelőtték, megölték, feldarabolták, felrobbantották, lemészárolták, megfojtották, összeütköző vonatok, lezuhanó repülőgépek, háborúk, természeti katasztrófák, közúti balesetek, halálos gázolás, stb. S szorongó éránkban ez az agresszió önmagunk felé is irányulhat végzetesen – ez az öngyilkosság. A gyermek komputer-játékában városokat lehet lebombázni játékból, embereket elgázolni autókkal, a társakat leszúrni vagy lelőni – játékból. Ilyen körülmények között hogyan igazodjanak el a gyermekek az élet és a halál kérdésében?
Az idő múlásával – avagy az élettel – egyre inkább tudatosodhat, hogy jelen van a halál, mégis a saját halálunk leginkább nagyon messzinek, már-már nem létezőnek tűnik. Folyamatosan halnak el, és -meg körülöttünk élőlények. Eltemetjük a bogárkát, a kanárit, a hörcsögöt, a cicát, a kutyust. Később a szeretteinket, ismerőseinket. Nagyon nehezen dolgozzuk fel azt, hogy az emberi élet eltérő hosszúságú, amit nem old meg a statisztika vagy a családi gének hozadéka. Ezért már nagyon korán megértjük, hogy létezik a természetes halál, s a nem természetes halál. Manapság nem is értjük, hogy valaki csendesen, idősen is távozhat. Mindig egy diagnózist, egy pontos okot keresünk.
Ugyanakkor mindig jelen van a születés is, a megújulás, a feltámadás. S ahogyan létezik a jó szülés, ugyanúgy teret kell engedni, vissza kell adni a halál méltóságát is. Az utolsó napokat mind a család, mind a beteg számára értékessé, élhetővé tenni, ahogyan Polcz Alain (magyarországi hospice mozgalom megalapítója) fogalmaz: „Nem az a fontos mikor valaki haldoklik, hogy milyen autója van, mekkora volt a lakása, hogyan volt berendezve. Az a fontos, hogy kik éltek abban a lakásban, hogyan viselkedett velünk.”
Korábban úgy tűnik, mintha többet tudtak volna a halálról, s ezért életük része lehetett anélkül, hogy a koleszterinszintre és a kalóriamentes üdítőkre, fogyasztó csokoládékra szántak volna figyelmet. A fogyasztói társadalom nem tud mit kezdeni a halállal, tabuvá vált a halál témája és a gyász is. Ma csak az ölés, a gyilkosság ismeretére szocializálódunk. Arról, hogy mi történik azután, hogy mi a halál következménye, mit jelent az élet vége, nem tudunk mit mondani.
Shakespeare-rel szólva a halál nem ismert tartomány, ahonnan nem tért meg utazó. Nem is tudunk könnyen állást foglalni arról, hogy milyen a halál utáni élet, hisz néha arról is nehéz beszélnünk, ami előtte folyt. Mégis, minden vallás megegyezik abban, hogy kinyilvánítja a mennyország létezését, azt állítva, hogy áldásainak élvezete egy helyesen eltöltött földi élet után következik. A legtöbb más vallás inkább úgy írja le, mint ami a helyesen leélt élet szükségszerű eredménye. Az elképzelés kulcsa annak megértése, hogyan készíti elő az ember saját mennyországát.
