Írta: Pap Ágota
Nehéz lenne a toleranciáról úgy írni, hogy közben ne tudjak hitelesen, a saját viselkedési mintáimmal mögé állni. Mégis, az vesse rám az első követ, aki… s valóban, bizonyosan vannak olyan élethelyzetek, amikor magam sem gyakorolok toleranciát. Ezek a láthatatlan mulasztások azután óriásokká nőhetnek akár a nyelv által is.
Noha latinul türelmességet jelent mások véleménye iránt, s elsősorban a vallása, a világnézete, az etnikai- vagy nemzeti hovatartozására vonatkozva, ezt a kifejezést nagyon szabadosan használjuk manapság. Az orvoslásban a szervezet gyógyszertűrő képességét értjük alatta, ezért, ha valakinek megnő a toleranciája az alkohol felé, akkor ez csak annyit jelent, hogy egyre többet kell innia ahhoz, hogy hasson.
Pszichológusként arra gondolok, ahhoz, hogy valamit tolerálni tudjak – legyen az képesség, vagy tudás, de sokkal inkább szerzett – ahhoz el-fogadónak kell lennem. Az elfogadást korai fejlődésben tanulom, ami annyit jelent, hogy akkor tudok elfogadó lenni, ha engem is elfogadtak, s ez elsősorban a szülők, s köztük is az édesanya feladata. Egy gyermeket akkor lehet elfogadni, ha az vágyott volt, ha a várandóság alatt – s különö-en a harmadik trimeszben – a mamája feldolgozta a másállapotot, tudatosította azt, hogy megváltozik a teste, az életvitele stb. Sokszor a gyermeket okolják, ha egy kapcsolat tönkremegy, értsd: nem akarták, s a nagy változás, a szerelmesek szimbiotikus állapotát a felváltó hármas egység megbontotta, ami veszteséggel jár. Az elfogadás akkor is nehéz, ha a gyerek nem olyan, amilyent „szerettek” volna. Fogyatékkal élő, más a neme, gyengébb képességű (tehát, már maguk sem tolerálják a „másat”, „másmilyent”). Ezért a gyereknek folyton meg kell felelnie ahhoz, hogy őt elfogadják, s ha ez nem történik meg, akkor az egyik kiút valóban a lecsúszás, vagy a szélsőséges, radikális és kizárólagos gondolkodás. „Miért szeressem, hisz engem sem szerettek!”
Másrészt a túlzott elfogadás, a túlzott türelem-tolerancia valami kompenzálását is jelentheti, vagyis én megteszem azt, amit magam nem kaptam meg. Különösen kiéleződhet ez azokra a kategóriákra, amikben hiányt szenvedtem. Például: „segítem a szegényeket, mert magam is az voltam, vagy nálunk soha-sem volt elfogadott a szexualitás megélése, ezért én hihetetlenül egyet tudok érteni a melegfelvonulásokkal.”
Ezzel szemben az intoleráns alatt a politikai, vallási, etnikai nézetekkel szembeni türelmetlenséget értjük, sőt azok teljes elutasítását. Gyakran keverjük a sztereotípiákkal, avagy azokkal a kijelentéseinkkel, viselkedési formáinkkal, amit nem a saját tapasztalatunk által éltünk meg, ilyenek az előítéletek is. Sajnos az intolerancia gyakori oka lehet az információk hiánya, avagy a személyes tapasztalat hiánya is.
Ahhoz, hogy valakit toleránsnak nevezhessünk, fontos, hogy elmondhassuk róla, kerüli a konfliktusokat – kiegészíteném azzal, hogy nem magalkuvónak kell lenni, hanem provokációt kerülve oldani a feszült helyzeteket (asszertíven) –, fontos, hogy elfogadja a jogegyenlőséget és visszautasítsa az erőszakot – a verbális formáját is.
