Írta: Negyela László Márk
Valamikor, a harmadik millenium kezdetén lopták vissza Szent István kezébe a magyar koronát a szabadkai Szent Teréz templomban.
A trianoni utódállamokban, így a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia területén is aktívan távolították el a magyar királyság emlékeit. Így volt ez először az 1920-as években, majd 1945-től ismét. Szabadkán, a király kezéből is leemelték a magyar koronát.
Az évtizedek folyamán feltehetően sokaknak szemet szúrt, hogy a király nem király korona nélkül. Mégis, Ft. Bognár Attila akkori bajmoki káplán (a Pécsi Egyházmegye plébánosa) volt az, aki a szavát is felemelte az eltünt(etett) korona ügyében.
A Székesegyház horvát főpapja a hangzavar elkerülése érdekében úgy látta jónak, hogy csendben megkoronázza a király szobrát. Hogy a padláson akadt-e a szobor hiányzó elemére, vagy újat csináltatott-e, nem tudni. Csak annyit tudunk, hogy a koronázásra egy hétköznap délutánján került sor. Amilyen csendben lopták le, ugyanolyan csendben lopták is vissza a magyar koronát Szent István kezébe.
Most már csak a szomszéd király, I. László irigykedik. Mert ő még nem kapta vissza a koronáját.