Írta: Fehér Márta
A toleranciaprogram a Vajdasági Végrehajtó Tanács válasza a nemzeti alapú türelmetlenségre és incidensekre. A négy évvel ezelőtt meghirdetett program szerint a konfliktusok elsősorban az előítéletekkel, valamint azzal magyarázhatók, hogy nem ismerjük egymást eléggé. A projektum célja, hogy megőrizze az egyedi vajdasági értékeket és megváltozzon a fiatal nemzedék gondolkodásmódja. A magyar kormány is nagy jelentőséget tulajdonít a programnak, melynek keretében többek között sportversenyeket, történelmi vetélkedőket is szerveznek. Ezt a programot egészíti ki a topolyai toleranciatábor, amelyet Egeresi Sándor, a Vajdasági Képviselőház elnöke kezdeményezett. Harmadik alkalommal szervezték meg, több mint 170 fiatallal, akik a Duna menti régiókból és városokból érkeztek, de tengerentúli résztvevői is voltak.
A kérdésekre Egeresi Sándor válaszolt.
A topolyai toleranciatábor az Ön ötlete. Miért érezte fontosnak a meg-szervezését?
Abból szeretnék kiindulni, hogy én a tolerancia légkörében nőttem fel, nevel-kedtem. Az én szüleim ebben a vajdasági légkörben neveltek. Valahogy belém ivó-dott ez a légkör. Ebben az őrült világban, amiben élünk, ebben a sok megrázkódta-tást megélt országban úgy érzem, nagyon fontos, hogy erősítsük a tolerancia légkörét. Ezért jött az ötlet három évvel ezelőtt a fiatalokkal kapcsolatban. A fiatalok nevelését próbáltuk felvállalni ezen a táboron keresztül és népszerűsíteni a toleranciát Vajdaságban. Óriási szükség van erre. A tábor megszervezésének másik oka, azok a nemzeti alapon történő incidensek, amelyek az utóbbi években történ-tek Vajdaságban. Ennek a kezelésében, illetve a megelőzésében szeretnénk aktívan részt venni ezen a táboron, illetve magán a toleranciaprogramon keresztül is.
Ezzel nem fogjuk megváltoztatni a gondolkodást ebben az országban. Nem tudjuk megváltoztatni az előítéleteket, amelyek a mai napig jelen vannak Szerbiában és Vajdaságban is. De próbálunk egy pozitív folyamatot elindítani, éppen a fiatalokon keresztül, akik a legfogékonyabbak
Valójában a toleranciaprogram, a toleranciatábor is párbeszéd. A résztvevő fiatalok folytatnak párbeszédet, elsősorban egymást között, de az előadókkal is, majd a tábort követően odahaza is, hiszen megosztják élményeiket. Természetes, hogy a párbeszéd az alapja mindennek.
Engem is szembesítenek azzal, hogy miközben népszerűsítem a toleranciát, a magyarságomat veszítem el. Nem igaz. Számomra a magyarság nagyon fontos, hi-szen a nemzeti öntudat a nemzeti önazonosságom megőrzését jelenti. Ez maga a tolerancia, a más nemzetnek a megbecsülése. Semmit sem vesz el abból az érzés-ből, hogy én büszkén magyar vagyok itt a Vajdaságban.
A tolerancia Vajdaság védjegye. Valahogy kettősséget érzek ebben, hiszen a nemzeti türelmetlenség állandó jelleggel, öröktől fogva jelen van a Vajda-ságban.
Ha az elmúlt húsz év eseményeit vesszük alapul, láthatjuk, hogy a bizalom, amelyre oly nagy szükség van a nemzeti közösségek között, nagyon sok területen megin-gott. Ezért kell nekünk dolgoznunk. Sokszor azt mondják, hogy a többségi nemzet-nek kell toleránsnak lennie a kisebbségekkel, a nemzeti közösségekkel szemben. Ez így van, de fordítva is érvényes, nekünk is toleránsaknak kell lennünk a többségi nemzettel szemben. Az viszont tény, hogy a tolerancia körében a többségi nemzet-nek van a legnagyobb felelőssége. Ez próbálom meg én magam is megmagyarázni ezeken a rendezvényeken keresztül.
Nagyon fontos eredménynek tartom, hogy a tábor a barátság és a demokrácia isko-lája. Szintén nagyon fontosnak tartom azokat az üzeneteket, amelyeket ez a topolyai toleranciatábor
A toleranciaprogramokba többezren, hiszen nem csak a topolyai toleranciatá-borról van szó, hanem sporttalálkozók szervezéséről is, különböző történelmi vetélkedőkről. Ezekbe megpróbálunk minél több fiatalt bekapcsolni. Amint már említettem, nagyon fontos, hogy a fiataloknál kezdjük el a nevelést. Ez az alapja a jövőnek, az európai jövőnek és ez az alapja a jövőnek itt Vajdaságban, Szerbiában is. A többezer résztvevőhöz párosul még a közvélemény. Ebben az értelemben visszafogottabb vagyok, mert úgy vélem, a médiának sokkal többet kellene foglalkoznia a toleranciával. Mi ezen keresztül tudunk a legerősebben küzdeni a nacionalizmus, a sovinizmus és a negatív folyamatok ellen.