2000. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén nevezte ki koadjuktor püspökké Stanislav Hočevart II. János Pál pápa. A koadjuktori kinevezés azt jelenti, hogy a kinevezett „örökli“ meg az egyházmegyét, ő lesz a regnáló főpap utóda. Az ifjúsággal foglalkozó szalézi rendhez tartozó Stanislav Hočevar igen fiatalon, 54 évesen kapta meg a püspöki méltóságot. Egy évvel később Belgrád érsekévé nevezte ki a pápa.
Hočevar szolgálata nem volt felhőtlen. Az egykori jugoszláv tagországból érkező főpap idegenként/külföldiként lépett a belgrádi érseki székbe. A politikai rendszerváltást az ő főpapsága alatt élte meg a szerbiai Katolikus Egyház. Ugyanakkor az ő főpapsága idején indult meg az államosított egyházi vagyon visszaszármaztatása. Nyitott kérdés az egyházi közfeladatot ellátó intézmények állami finanszírozásának megoldása, de a papok szociális és egészségügyi biztosításának megoldása is. A szerb ortodox - katolikus párbeszéd egyik elkötelezett híve. Kiegyensúlyozott politikát folytat a többségi, pravoszláv egyházzal. Hočevar a szerbiai katolikusokat is tömörítő Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke, érsekségi területének szufrágensei (alárendelt egyházmegyéi) a Szabadkai és Nagybecskereki Egyházmegyék.
Isten tartsa meg jóegészségben metropolita érsekünket!
http://www.nickodemus.tuum.org/2010_1_pdf/2010_1_28_29_kepeslap.pdf