Írta: L@c
Nyár van és utazunk. Van aki ilyenkor (is) a zarándokutakat részesíti előnyben. Zarándoklat. Igazából a jól ismert zarándokutakkal (és itt rögtön jöhet példának Taizé) több problémám is van:
Az első, hogy a hangsúly a lehetőségen van. Az elmúlt évtizedekben, vízumkényszerek közepette, viszonylag elég olcsón és egyszerűen (talán ez volt a fontosabb, most már az előző tulajdonság inkább a mérvadó) lehetett bebarangolni Európa nyugati részét: egy kis német-, olasz és franciaországi körutazásra tehettünk szert. Ez a hit nélküli zarándoklat. Paradox, mégis igaz, mégis létezik. Emlékszem, az egyik ismerősöm mennyit „szenvedett”, hogy kedd esténként misére kellett járni. Mert a szervezők a találkozó előtt közösséget szerettek volna kovácsolni, igen ám, csak vezényszóra, az x számú kötelező jelenléttől még nem formálódott meg az a nagyon akart közösség. Felmerül a kérdés, hogy ki kell-e vagy egyáltalán: ki lehet-e szűrni a „gyanús” és kommerc elemeket, akik csak Európát akarnak látni és nem feltétlenül zarándokolni?
Na, de a balkáni jelenlét hozta a formáját Taizében is. Azt beszélik, hogy a balkáni barakkokban (csak nekem furcsa ez a megnevezés???) balkáni hangulat is uralkodott. A magyarországi fiatalok sokkal tisztességesebb, tisztább, stb. szállást kaptak, mint pl. a Délvidékre szakadt társaik.
Egy bé pont: ki fogja megvizsgálni a rátermettséget és alkalmasságot? Elméletileg magam is szerbiai és katolikus és fiatal is vagyok, mégsem voltam azon a buszon, amelyen Szerbia katolikus fiataljai Rómába zarándokoltak. Miben szerbiaibb, katolikusabb és fiatalabb (nos igaz, az már lehet… Mentségemre váljon, hogy kortársak is voltak azért…) az, aki a buszon ült?
A második nehezményezésem az, hogy ezek a zarándokutak mind pénzfüggőek. Vagyis a zarándoklétet nem élheti át mindenki, nem imádkozhat akárki Jeruzsálemben a Szent Sír templomban, Rómában vagy Taizében, de Fatimában sem, az, akinek nincs rá pénze. Igen, a zarándoklat áldozatokkal, így pénzvállalással is jár. De miért lesz különb az a társam, akinek pénze van? Avagy akkor most a keresztények privilégiumot árulnak? És jaj ne, óhatatlanul is gondolatomba villan Luther doktor, és ahogy viaskodott a búcsúcédulák ellen pont egy római zarándokút „élményének” köszönve.
Harmadik problémám: az első problémánál említtettem, hogy létezik olyan modell, hogy a zarándokút megkezdése előtt közösséget (próbálnak) kovácsolni a jelentkezőkből. És mi van a nagy utazás után? Semmi. Nincs „utógondozás”. Többet senki senkit sem ismer, mert már nincs motivációja, mert kijutott, vagy nincs aki megszervezze az utótalálkozót?
Olyat sem hallottam még, hogy úgy, igazából fel lettek volna (a saját életkoruk és bölcsességük szerint) világosítva az emberek, hogy mi is az, ahova mennek, és kihez. Hogy Lourdes nem feltétlenül arról szól, hogy a Szűz Máriát imitáló műanyag-giccs üvegben hozok csodatevő, szentvizet a szomszédasszony reumájára, vagy, hogy nem „Haverok. Buli. Taizé”, hanem szerzetes és közösség, és Roger testvér. Hiányzik a hely szelleme és a szellem helye is, hogy valóban minden és mindenki a helyén legyen.
Gazdaságiválság van, marad Doroszló. Nincs messze, nincs turisztikai látványosság, nincs a Vatikánból elismert csodálatos gyógyulás, kicsi, de a miénk. Olcsó és elérhető mindenkinek. Luther doktornak is tetszene.
