Írta: Pap Ágota
Maslow, a motivációs piramis atyja azt állítja, a legalapvetőbb szükségleteink a fiziológiai szükségletek, azaz: levegő, víz, étel, alvás, szex, biztonságérzet. Gondolata, hogy a következő lépcsőre csak akkor léphetünk tovább, ha ezek az igényeink kielégülnek. Igaz az is, hogy elképzelhető bizonyos szintek kihagyása, de csak egy rövid ideig. Ha ezek mégis kielégítetlenül maradnak, akkor nem is gondolhatunk olyan tevékenységek elvégzésére, amik majd megteremtik a tartós anyagi biztonságot, önbecsülést és mások megbecsülését, az önmegvalósításról nem is beszélve. Érdekes módon, a hatodik szint – amit csak bizonyos szakirodalom említ – a spiritualitás, a transzcendencia az egyik legjelentősebb túlélési módszerként van jelen. Hisz a kilátástalanság állapotában már csak a hit maradt meg. A szegény ember azonban néha elveszti hitét, s ha ezek után mégis valami jó történne vele, akkor azt még lelkiismeret-furdalás is követi.
Tulajdonképpen semmiféle pszichopatológiai jelenség nem vezet okvetlenül szegénységhez. Még akkor is így van ez, ha a kukázó hajléktalanok jó része pszichiátriai beteg. Még akkor sem gondolhatjuk, hogy aki szegény, az maga tehet róla,még akkor sem, ha valóban ismerünk olyan embereket, akik visszautasítják a segítséget. Tehát ha vannak is olyanok, akik maguk választják a nyomort, ezek a szabályt erősítő kivételeknek tekintendők, és nem magának a szabálynak.
A szegénység – mint tudjuk – nemcsak az anyagi javak hiányát jelenti. Kirívóan egyenlőtlen a hozzájutási lehetőség társadalmunkban nemcsak az elfogadható lakáshoz, a megfelelő étrendhez és ruházkodáshoz, hanem a megfelelő támogatórendszerhez, a veszélyektől mentes környezethez, a diszkriminációtól mentes intézményekhez, stb. Ám azt a végkövetkeztetést is szeretném elkerülni, hogy mindenről a szívtelen társadalom tehet.
Ha a szélsőséges helyzetről beszélünk, azaz a hajléktalanságról, akkor bizton mondhatjuk, hogy többségük esetében a „munkanélkülilét együtt jár a szociális elszigetelődéssel”. A hajléktalanok történetében általában felfedezhető egy olyan pont, amikor „beindul a kiilleszkedési karrier”. Ez a kezdőpont általában a munkahely elvesztése. A munkanélkülivé válás és a sikertelen munkahelykeresési próbálkozások súlyos stresszt jelentenek, mely megterheli a kapcsolati hálót is. A környezet nem képes támaszt nyújtani, vagy legalábbis csak időlegesen képes erre. A stressz szorongást kelt, amit mindenképpen csökkenteni kell. A stresszt csökkentő mindennapi technikák pl. alkohol, a szorongásból eredő agresszió kiélése, melynek áldozata elsősorban a munkanélküli családja – tovább rontják a helyzetet, újabb problémát jelentenek.
A szegénységben az előrelátás és tervezés lehetetlen, hiszen nem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap, és a holnapra gondolás azért sem célszerű, mert szorongást kelt. A gondolkodás tehát beletapad az „itt és most”-ba. Leépül az önértékelés is, hiszen a túlélés érdekében olyan tevékenységeket is el kell végezni (pl. prostitúció, bűncselekmény, nagyon alacsonyrendű és gyakran undorító munkák, például a kukázás, lejmolás, koldulás, pályaelhagyás), amit jó önértékelésű ember nem tenne.
A lakosság körében az elmúlt évtizedekben bekövetkezett testi egészségromlás legfontosabb pszichológiai háttértényezője a depressziós tünet-együttes. A közhiedelemmel ellentétben a depresszió a szegények és a képzetlen családból származók betegsége. Akinek az apja segédmunkás volt, az manapság kétszeres valószínűséggel számíthat arra, hogy depressziós lesz, mint akinek az apja diplomás vagy vezető volt. Éppen ezért, ha valaki tartósan túl sokat vár el saját magától (teljesítés kényszer: „Majd én megmutatom!”), vagy a környezetével kapcsolatban vannak irreális elvárásai, akkor folytonosan negatívan értékeli saját helyzetét, hiszen nem tud megfelelni a saját magával szemben támasztott fokozott elvárásoknak.
Aki nehéz, változó életkörülmények között számíthat segítségre, sokkal kevésbé válik depresszióssá, tehetetlenné, mint aki úgy érzi, nem bízhat senkiben. A depresszió súlyossága igen szoros kapcsolatban áll a munkanélküliséggel és az anyagi helyzettel.
A túlélésre berendezkedett életformában minden dolog, amit tőkeként lehet felhasználni, tőkévé válik. Ha más lehetőségek (anyagi, tudás– vagy kapcsolati tőke) nincsenek, akkor csak az illegális vagy a közgondolkodás által elítélt lehetőségekhez lehet nyúlni. A túlélési stratégiák közé tartozik a piti bűnelkövetés is. A szegénységnek nincsen erkölcse, ahogy azt már Illyés Gyula is leírta a nincstelen pusztai cselédekről. Ha tudományos magyarázatot keresünk, akkor meg ott van Maslow, akit korábban említettem.
A szegény sorsú családok esetében tőkeként hasznosulnak a közösségi kapcsolatok is. Bizonyos társadalmi rétegek számára csak olyan túlélési stratégiák hozzáférhetőek, amelyek a többség számára elfogadhatatlanok. S bármennyire is riasztó lehet a többségi társadalom tagjai számára, a megoldás csak a hatalmi egyenlőtlenségek csökkentése lehet.
