Írta: Bakács Tibor
Pár évvel ezelőtt bizonyosan nemet mondtam volna arra a felkérésre, hogy a szegénységről bármit is mondjak. Egyrészről nem voltam szegény, mert kb. a háromszorosát kerestem egy átlagfizetésnek. Másrészről a nélkülözést sem ismertem, és így kritikusként annyi tárgyszerűség lett volna bennem, hogy hallgassak olyasmiről, amiről tapasztalat szintjén beszélni sem tudok. Persze, jártam én is egyetemre és megtanultam, hogy általában mik a szegénység kritériumai, de mondom, a szegénységben egészen más a valóság és a fogalom használata. Talán ezért van az, hogy bár rengeteg a rendes, erkölcsös szociológus, politikus és önkormányzati alkalmazott, nem beszélve az alapítványok névtelen szentjeiről - mégis van szegénység. Sőt, attól félek, lesz is, ha az Idő Urának, Jézusnak hiszek. Édentől keletre nincs mit ezen csodálkozni, egy egész paradicsommal vagyunk szegényebbek. Már aki. A világ lélekszámának négy százaléka szintén nem írhatna feljegyzést erről a kérdésről, akárcsak jómagam pár évvel ezelőtt. De hála Istennek, jött a világválság. Ami sok mindenre jó, például arra, hogy pirulás nélkül okoskodhassam.
A szegénység, bár logikusnak tűnik, a pénz és a javak hiányát jelentheti. Ugyanakkor hiba lenne azt mondani Szent Ferencről, Isten Szegénykéjéről, hogy bármit is nélkülözött a legfontosabbakból. Mezítláb járt, fázott és nem tömte tele a hasát, de egy pápa megcsókolta azt a lábat. Ahol fázott, ma templom áll. Sőt, barátai közé temették. Bonaparte Napóleon nem volt szegény, bár szegény korzikai családban született, de hamar felküzdötte magát hadnagyból császárrá. Mégis egyedül fekszik a Pantheonban. Francesco mellett meg ott fekszik Paolo Rufino, a jó barát. Nem tudok több pél-dát felsorolni arra, ki olyan gazdag az életben, hogy még a halálában is megtisztelik? Különben is, ott van Nagy Sándor esete, akinek uralma és gazdagsága talán még Putyinét és Obamáét is felülmúlta. Egyszer felkeres-te Diogenészt, akinek egy hordó volt a szükséglakása. Elébe állt, ez volt a baj, mert Diogenész arra a kérdésre, hogy mit szeretne, legyen az bármi, csak azt kérte, Nagy Sándor húzódjék el a nap elöl. Ne csodálkozzunk, hisz Diogenész még az ivókupáját is eldobta, amikor látta, hogy egy gyerek a markából iszik. Tehát a szegénység, tagadva a világi felfogást, nem a javak szűkösségét jelenti. De akkor mit?
Az igazi szegénység nem csak kívül, hanem belül is van. Bár lehet autód, American Expressed, hosszú lábú, szőke nőd, öltönyös állásod, platina klubtagságid, mégis rettenetesen szegény vagy, ha kifogyott belőled a remény. A reményt nem érdekli a társadalmi helyzeted, érzéketlen a világi hívságok iránt. Persze a reménytelenségnek vannak fokozatai. Ha minden nap a betevő falatért kell küszködnöd, akkor ez a remény hamar tovatűnik. Bár, hamar feltámad. A boldogtalansághoz mindenkit saját útja vezet el, így a juppi éppolyan szerencsétlen, remény nélküli, mint az, akinek csak a bérét lopja el az adóhatóság, a maffia vagy az erre jogosult szervezet. A remény irányultsága ezer, így nincs fokozat, bár az is igaz, hogy könnyebb átmenni a tevének a tű fokán, mint gazdag embernek bejutni a mennyeknek országába. Ez eredeti idézet, nem valamely korrupt szociáldemokrata társaság szlogenje.
Azért van egy küszöb, amin ha átlépsz, jaj neked, ember. Ezt tudja rólunk az, aki a legtöbbet nélkülözi szeretetünket, vagyis Isten. A mindennapi kenyér nem véletlenül került bele abba az imába, amit Ő tanított nekünk. Ehhez isteni erő kell. Az sem véletlen, hogy van olyan bűn a dogmatikus egyházunkban, amelyre találnak felmentő magyarázatot a teológusok, és ez az élethez szükséges mindennapi kenyér. Beteg az a társadalom, amely a magántulajdont jobban tiszteli, mint az emberi élet szentségét. A kapitalizmus ebből a szempontból teljesen beteg, és a neoliberális gazdaságfilozófia a világválság kapcsán most meg is bukott. Hogy is mondja Henri Boulad: nem a föld a beteg, hanem az ember. Nem a termeléssel van baj, hanem az elosztással. Mert a perspektíva hiányát esetleg ki lehet bírni akkor, ha van szolidaritás. A testvériség parancsa tehát nemcsak a szeretet parancsa, hanem a reményé is. Kétségtelen, ha az ember hasa üres, akkor ezek a fogalmak, hogy remény, szolidaritás, perspektíva, buborékos semmivé válnak, olyan semmivé, ahogyan azt J.P. Sartre elég pontosan megírta, bár nem ismerte. Ez a semmi a gyomor semmije, ami nem alkot hiábavaló fogalmakat, csak korog. Csak akkor érzed ezt a semmit, ha átjár. Evvel a pokoli semmivel szemben csak a szeretet HITE képes valamit is tenni. Lehet, hogy nem tudsz adni a homlesznek pénzt, mert neked sincs, de tudsz vele szót váltani szeretetből. Hogy milyen gazdagon, tőled, a lelked gazdagságától függ. Egy hajléktalan mondta nekem, hogy a legrosszabb az, hogy amikor mennek kéregetni az autók felé, akkor mindenki automatikusan felhúzza az ablakot. Egy gombnyomással elvághatod a reményt. Ilyenkor már csak az a kérdés, ki a szegényebb? Akinek szüksége van a másikra, vagy az, aki abból sem ad, amiből bőven van neki?
