Írta: Negyela László Márk
A XXI. században a papság ugyanazt jelenti, mint amit kétezer évvel ezelőtt vagy ezer évvel ezelőtt jelentett –mondja Ft. Paskó Csaba, a szabadkai Székesegyház karnagya.
- Az embernek van hivatása, elhivatottsága és küldetése. Az elhivatottságot és a hivatást az ember vagy érzi vagy nem. Ha érzi, akkor eltökélten, elszántan megindul ezen az úton, majd miután a teológiai útja véget ért, akkor kap egy küldetést, egy felhatalmazást, felszentelik, és megindul ezen az útján, amely alapvetően az Örömhír, az evangélium továbbadását jelenti. Azt hiszem, hogy a papi hivatásnak és a papi feladatoknak mindig is ez volt az alapvető célja, feladata, és ez a XXI. században sem változik. Még akkor sem, ha esetleg változnak a körülmények, amiben ez a hivatás létrejön és az Örömhír átadása más formákban történik. Gondoljunk arra, hogy 100-200 évvel ezelőtt szószékról prédikáltak, ma viszont már használhatjuk a rádió hullámhosszait, a média nyújtotta számtalan lehetőséget. Talán a legmodernebb ilyen eszköz az internet, amin keresztül megszólíthatunk embereket. A papi hivatás továbbra is az, ami kétezer évvel ezelőtt volt, vagyis az evangélium hirdetése: „Tegyetek tanítványaimmá és kereszteljetek meg mindenkit, az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében”. Ez a fő formula a papi hivatásban megmaradt, és azt hiszem, ennek a XXI. században és a XXII. században sem szabad változnia. Csak a mód és az eszközök, amelyekkel ezt tesszük, azok változhatnak.
- Nem válik személytelenné az interneten kereszüli pasztoráció?
- Nyilván sokkal személyesebb, ha két ember találkozik és élmény szinten történő igehirdetéséről van szó. Személyesebb, ha ezt az ember egy életpéldán keresztül látja, tapasztalja meg, a helyi hitoktató, plébános vagy káplán életpéldáján keresztül. Egészen más, ha én „felmegyek” az internetre, hogy elolvassam a szentek életét. Igaz, így olyan információt szerezhet az ember és olyan tudásban erősödhet meg a média által vagy akár az interneten keresztül, amilyenre száz évvel ezelőtt nem volt lehetősége. Száz évvel ezelőtt talán sokkal erőteljesebb volt az a megtartó közösség, a kisközösség, a faluközösség, a városokon belül szervezkedő különböző egyletek, civil csoportosulások, amelyek megőrizték, megtartották az embert. Ma egy erőteljesebb, plurális, azaz többértékű társadalmi rendszerben élünk (gyakorlatilag ezt egyfajta liberalizmusnak is nevezhetjük), amiben szinte mindenkinek igaza van, mindenki a saját értékét és a portékáját próbálja érvényre juttatni. Ebben a sokszínűségben kell megtalálni a keresztény értékrendet. Ezt viszont csak akkor tudom, ha én erről tudomást szerzek, ha én ezt intellektuális szinten is meg tudom élni. Nekem az a tapasztalatom, hogy a kereszténység alapvetően egy intellektuális vallás. Ha nem intellektuális, akkor viszont kell, hogy legyen egy nagyon erős megtartó közösség, egy megtartó hagyomány, amelybe én beleszületek, ami engemet kinevel, ami engemet megerősít és megtart. Ezek az összetartó közösségek azok, amelyek hiányoznak, és pont ezért szakad rá a társadalomra egy hihetetlen nagy ateizmus, nem is ateizmus, hanem közömbösség. Közömbösség, amely abból fakad, hogy az emberek nem tudják, nem ismerik a saját hitüket. Aki viszont erre nyitott és érdeklődő, az nem csak hittanórán, hanem másutt is egy csomó információt meghallgat. Ilyen értelemben értem és gondolom, hogy a médiának komoly és fontos szerepe van, még akkor is, ha a körülmények és az események megváltoztak.
- A fiatalabb papok nem vagy csak ritkán hordanak reverendát és papi civilt. A reverenda a pap szükséges eszköze vagy jellemzője, vagy jel esetleg protestálás a világban?
Az interjú folytatása a lap nyomtatott változatában olasható
www.nickodemus.tuum.org/2010_1_pdf/2010_1_63_68_paskocsaba.pdf
