Írta: Lőrinc Timea
Móricz Árpád Bácskossuthfalva református lelkésze. Ötgyerekes családapa. Papi hivatásáról kérdezte munkatársunk.
Miért választotta a papi hivatást?
Nem én választottam. Megért bennem az elhatározás. Egy folyamat előzte meg. Egészen fiatal koromtól ott motoszkált bennem, hogy Isten szolgálatába kell álljak. Nem akartam meghallani ezt a hangot, azt mondtam, ha a bátyám pap lesz, én elmegyek a kántorának. Menekültem, mentegetőztem, valahogy mint Mózes: „Nehéz az én ajkam, válassz mást, Uram!” A hátam mögé vetettem mindig ezt a fölföl törő kérdést. Azután egyszer csak megelégeltem ezt a „bújkálást”, és azt mondtam: nézzünk szembe vele, tisztázzuk.
Letisztáztam Isten előtt, és a szolgálatára elindultam.
Miből merítkezik?
Istenből. Jézusból. A Szentírás az örök, és tiszta forrás, és maga Isten. A Szentírást olvasom, azzal az imádsággal, hogy szóljon hozzám, hogy én is szólhassam az igazát másoknak. S folyamatosan igyekszem Istenre figyelni. A mindennapokban is, teendőimben, egyegy fohászt, kérést küldök Felé, és megköszönöm, ha egyegy szép ajándék érkezik Tőle. Úgy érzem sokszor, hogy összemosolygunk az élet dolgai fölött.
Gondolte már arra, hogy jobb lett volna más hivatást választani?
Néha nagyon nehéz lelkileg a szolgálat. Az emberek sok fájdalmat képesek okozni egymásnak. A legjobb szándék, sőt a legjobb cselekedet is olykor „elnyeri méltó büntetését”, ahogy egy jóbarátom szokta mondani. Ilyenkor megkeseredik az ember. Ilyenkor jut eszembe a csend, az emberek nélküli lelkiszellemi pihenés. De a vigasz mindig Jézus, aki elmondta, hogy ilyen lesz: „Ha velem ezt tették, hát akkor veletek?!” Nem vagyunk különbek Nála, s nem érdemelünk többet vagy mást.
Hogyan tud egyszerre pap és apa is lenni? Hogyan tudja megtartani az egyensúlyt? Mi az egyensúly?
Boldogan. Ötödik gyermekünket várjuk idénre. Hálás vagyok, illetve hálásak vagyunk ezért. Legnagyobb örömöm a gyermekeim. Életem nagy álma valósult meg, hogy ők vannak nekünk.
Az egyensúlyt úgy találtam meg, hogy megfogadtam: a gyermekeim nem lesznek félárvák, nem fognak apa nélkül felnőni. Ezért áldozatokat kell hozni. Az elvem az, hogy először a családban kell rendnek lennie, s aztán lehet rend a nagyobb közösségben. Nem lehet egy csodálatos gyülekezet és egyházi szolgálat az egyik oldalon, s másrészt egy széteső család. Az én lelki egyensúlyom, a lelki feltöltődésem is a családi élet megélése.
Hogyan telik egy hétköznapja?
Három gyerek indul iskolába, nekik uzsonnát hozok reggel. Iroda, levelezés, telefonok. Hittanórák iskolában, gyülekezetben. Futkosás az óvodánk ügyei körül, pénzügyek, egyéb papírmunka. Délben közös ebéd a családdal, és aztán estére vagyunk csak ismét együtt. Fürdetem a legkisebbet, családi vacsora, mese. A legkedvesebb a népmese CD-ről vagy könyvből, lefekvés.
Mit jelent Ön számára a papság?
Hivatásunk van Istentől, és Isten előtt: népünket hozzá vezetni, a nála lévőket megerősíteni.
Menyire fontos a protestáns teológiában a papság szerepe?
Fontos, mert épp a teológiai tanulmányok elvégzése szakemberré teszi a lelkipásztort. A legjártasabb lesz a Szentírás ismeretében s ezért fogadják meg a gyülekezetek, hogy Isten Igéjét magyarázza nekik.
Emellett mi az „egyetemes papság” elvét hisszük. Ez azt jelenti, hogy mindenki a maga papja úgy, hogy olvashatja és értheti a Szentírást a Szentlélek ihletése nyomán. Másrészt papok vagyunk úgy, hogy egyenesen Istennek gyónjuk meg bűneinket és egyenesen tőle vesszük a feloldozást, más emberpapi közbenjárás nélkül. Ez azért nehezebb, mert magam kell megvívjam lelki küzdelmeimet Isten előtt, addig és úgy, hogy érezzem az Ő megbocsátását.
Mennyire fontos egy protestáns pap jelenléte egy határon túli régióban?
Igen fontosnak látom. A határon túliságnak mindig nemzeti vonatkozása van, s a protestantizmus egyik alapvívmánya és követelménye épp az anyanyelvűség, illetve az anyanyelv ápolása. Továbbá jó példa lehet nemzetszaporulati szempontból, hogy például egy lelkipásztornak nemsokára megszületik Isten segítségével az ötödik gyermeke. Fontos azért is, mert itt a balkáni régiókban az államalkotó többség találkozik a protestantizmus, illetve a reformáció képviselőivel. Itt, ahová a reformáció földrajzilag nem érkezett el anno. Tehát új, más, jó értelemben vett „európai” szellemi küldetésünk is van ilyen téren.
Hol látja a helyét a papságnak a mai társadalomban, közéletben?
A papságot a társadalom lelkiismereteként szeretném látni. Jó lelkiismeretként szóljon bele a pénzügyekbe is, a nemzeti kérdésekbe, mondhatnám azt is, hogy mindenbe. Hangsúlyozom, hogy jó lelkiismeret legyen! Ne legyen megvásárolható, elaltatható, ne legyen néma és nemlétező. A küldetését végezze el: az emberek számoljanak Istennel mindennapjaikban is, és persze a végítéletkor is. Úgy éljen mindenki, hogy Isten előtt lássa önmagát állandóan.
Hivatás, szolgálat, vagy foglalkozás a papság?
Számomra hivatás. Isten üzenetét kell „lefordítani” az embereknek, és az ember üzenetét továbbítani Isten felé. Szent hivatás ez.
Mennyire tud ma egy pap hitelesen szolgálni és példakép lenni?
Nehezen. Sok a kísértés. Nagyfokú az elvilágiasodás környékünkön. S talán a legnagyobb baj: a közömbösség.
Hiszem, hogy Istenre kell nézni, és nem törődni az emberek elmarasztalásaival. Sőt, akár a dicséreteivel sem. Kedves professzorom mondta: ha el akarsz rontani egy szolgát, akkor dicsérd. Istennel legyen tisztában az ember, előtte legyen tiszta a lelkiismerete, előtte számoljon el dolgaival. Így „magától” megoldódik a jó példa felmutatása az emberek előtt is. Egyik kedves vezérigém adja a legjobb útmutatást: „Ezenképpen ti is, ha mindazokat megcselekedtétek, amik néktek parancsoltattak, mondjátok, hogy: Haszontalan szolgák vagyunk, mert amit kötelesek voltunk cselekedni, azt cselekedtük.” Lukács 17,10 Quod debuimus facere fecimus.
http://www.nickodemus.tuum.org/2010_1_pdf/2010_1_53_57_moriczarpad.pdf
