Írta: Negyela László Márk
Igazából először arra voltam kíváncsi, hogy melyik író könyvét lopják leggyakrabban a könyvtárból. A könyvtáros nézett nagyot, hogy ezt komolyan kérdezem-e, vállat vont de válaszolni nem tudott a kérdésre. Mert (itt) lopnak könyvet?
Arra viszont magam sem számítottam, hogy Tito elvtársról ma is találni könyvet a gyerekosztályon (mert ott kutattam, a felnőttosztályon is gondolom van egypár elfekvő marsalli kötet). 1987-ben még volt akit érdekelt. Azóta sem.
Írta: Negyela László Márk
- A szerzetesek, így a bencések egyik karizmája és szerzetesi fogadalma a szegénység. Hogy tudja megélni és átélni ezt ma egy magyar bencés? Hogy tud szegénynek maradni egy műemlék épületben, mint amilyen például a Világörökség részét képező Pannonhalmi Főapátság?
- A kereszténység belső esemény, igazában véve független a történeti kulisszáktól. A szegénység nem cél, hanem érzékenységünk eszköze. Segítségével fogékony maradok Istenre és testvéreim szükségére, adott esetben anyagi igényeire is. Szent Benedek a „magántulajdon bűnétől” óvja fiait. A helynek és az épületnek is nagy szerepe van. A szerzetes „a hely szerelmese”. Miért? A monostor a meghívás, az Istennel való találkozás helye. A bencés lelkiség az egyházban másfél ezer éves, hazánkban ezer éves történetre tekint vissza. Ezek a falak ezer év imádságát, hűségét és áldozatát hordozzák. Akik ezek között kötelezik el magukat Krisztus követésére, azok tudják, hogy sok-sok testvérük nyomába lépve teszik ezt, akik vágyaikkal és álmaikkal, szívük lángolásával jöttek ide, hogy imájukkal és munkájukkal szolgálják Isten dicsőségét. Elődeink azért kezdtek itt építkezni, hogy templomot építsenek, ahol Istent dicsérhetik, és azóta is minden építkezést az a cél vezet, hogy folytassuk Krisztus művét a világban. Ezek az épületek taníthatnak minket, hogy egész valónkat a lehető legjobban adjuk oda Istennek, épüljünk be abba a csak az arcunkon tükröződő épületbe, amely Isten dicsőségét hirdeti, és Krisztus megjelenését a világban. Más megközelítés. Szent Márton monostora 1996-tól, alapítása az ezredik évétől megújult külsővel köszönti látogatóit. Műemlékegyüttes. Egy nemzet és most már a világ kulturális örökségének része. Értéke anyagiakban nem fejezhető ki. Ez a magyar haza legrégibb háza, amelyet szinte folyamatosan laktak, és amely mindig, ma is, ugyanazt a célt szolgálta: Isten háza volt, szerzetesei imádkoztak és dolgoztak testvéreikért. Ha eltekintünk az értékes örökségtől, akkor a bencés rend hagyományaiban, őrzött értékeiben valóban „gazdag”. Ha a rend megélhetésének tartalékát most szétosztjuk a szegények között, intéz-ményeinket bezárjuk, mert nincs rájuk a továbbiakban fedezet, akkor a környék szegényei rövid ideig, talán félévig támogatáshoz jutnak, majd ugyanolyan szegények lesznek, mint korábban voltak. Ezzel a szétosztással viszont eltűnik egy közösség, amely csak Pannonhalmán - és akkor még nem is beszéltem Győrről, Tihanyról, Bakonybélről és Budapestről - egy nagy iskolát, idősek otthonát, lelkészségeket, könyvkiadót, lapkiadót, borászatot és más munkahelyeket működtet, ezek által fejti ki küldetését, szellemi hatását. Ha e tevékenységünket befejezzük szegénységünk érdekében, több mint kétszáz munkatársunk lesz munkanélküli. A bencések úgy próbálnak korunk szegénységén enyhíteni, hogy a saját területükön, saját intézményeikben kiegyensúlyozott gazdálkodást folytatnak, amelynek eredménye és következménye, hogy sokaknak szerény, de biztos megélhetést biztosítanak. A felebaráti szeretet gyakorlását egy bencés monostor nem a világ másik részén törekszik gyakorolni, hanem közvetlen környezetében.
- Ön szerint a testi vagy a szellemi/lelki szegénységtől kell inkább tartani?
- A bennünket körülvevő világ azt sugallja, hogy boldogságunk, örömünk megvásárolható. Ez egyre igénytelenebbé, emberségünkben szegényebbé tesz bennünket. Környezetünk a széles utat ajánlja és reklámozza. A hívő ember - Jézus nyomán - a keskeny utat keresi és ajánlja másoknak is. Ez az életre vezet. Kevesen értik, vagy tán sejtik az élet csodálatos titkát, amit Weöres Sándor így fogalmaz: „Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” A „létrát” keressük. Jézus „útról” beszél.
Önmagában mindenfajta szegénység rossz, és szenvedést hordoz. Minde-gyik gátolja a személy kibontakozását, egésszé válását. A szegénység minden fajtája veszélyes lehet. A személy vagy akár egy egész közösség magára ha-gyatottságát jelzi. Minden keresztény feladata, hogy erejéhez mérten vegye ki a részét a szegények megsegítésében. Annak a szegénységnek van csak jogo-sultsága, amely Istenhez vezet. Küldetésünk az, hogy egy többféle módon megjelenő szegénység közepette erre a Jézus által megmutatott eszményre hívjuk fel a figyelmet életünk példájával.
- Tisztelt Főapát úr, engedjen meg egy kicsit provokatívabb kérdést: ha Szent Benedek látná a mai bencéseket és életmódjukat, mit szólna? Avagy követhetőek-e Szent Benedek tanításai az egyszerű szerzetesi életről a XXI. században?
- Szent Benedek Krisztus minél tökéletesebb követésére hívja a szerzetest. Ennek egyik eszköze az egyszerűség, amelynek eredője az az értékrend, amely a boldogságot nem a külső világban, a világ javainak megszerzésében és birtoklásában, hanem az Istennel való barátság-ban találja meg. Benedek Regulájában biztosítja a szerzetesnek azt az utat, hogy a szerzés és birtoklás kényszerétől megszabadulhasson, és a munkájához szükséges tárgyakat a közösségtől kapva csupán használja. Benedek közössége más körülmények kö-zött élt, mint amit mi élünk Pannonhalmán. Azonban a forma, amely az életmódunkat jellemzi, változhat. A Regula is óv attól, hogy a külső szabályok megmásíthatatlan törvénnyé merevedjenek, éppen ellenkezőleg, aki jobbat tud, tegye úgy. De a szabályok, formák mögötti lélek ugyanaz. Tehát azt hiszem, hogy bár külsőleg más az életmódunk, de Benedek közössége és a pannonhalmi közösség ugyanannak az egyszerűségnek az útját járja.
Írta: Pap Ágota
ókorban megfigyelték, hogy egy-egy ember kitűnik közülük tudásával, segítőkészségével, jóságával, állhatatosságával. Ezért gyakran felkeresték ezeket a keresztény személyeket. Az emberek elfogadták, és szívesen hallgattak tanácsaikra. Így egy pap, hitoktató, egyházközségi csoportvezető, közösségvezető, vagy egy olyan ember lehet lelki vezető, aki emberekkel találkozva meghallgatja azokat. A lelki vezető az a személy, aki ugyanolyan életfelfogású személyt, mint saját maga, segíti az evangéliumi úton (a keskeny úton). A lelki vezetés elsősorban meghallgatásból és esetleg tanácsadásból áll, és nem feltétlenül szükséges összekapcsolni gyónással. A gyónásban a lelkiismeret békéjét, nyugalmát keressük, a keresztény élethez szükséges lelkierő növekedését, a bűn okozta sebek gyógyulását. A gyónás érvényességéhez hozzátartozik, hogy meglegyen bennünk a javulás szándéka. Ha a lelki vezető világi nyilván soha nincs feloldozás. A hívő ember inkább keres először segítséget a lelkészénél, mintsem a pszichológusnál, s fordítva, aki nem hisz, aligha keresi fel a papot.
A humán segítő szocio-, pszicho- és edukatív szakmák sajátosan eltérő profillal rendelkeznek, de közös bennük a szakemberek azon törekvése, hogy segítsenek az egyénnek az életvilág megélésében. Így világiként is szinte azonos értékű segítséget nyújtanak. A tanácsadói emberkép, a pályaszocializáció, a segítőképzés modellje, az alkalmazott altruizmus, a segítő személyiségének érettsége mind-mind olyan meghatározó tényezők, melyek éppúgy hozzátartoznak a jó segítség nyújtásához, mint maga a mentálhigiénés módszertanok, szakmai ismeretek.
Mi kell ahhoz, hogy kompetens segítőkké válhassunk? Elsősorban az, hogy saját személyiségünket tegyük e szakmai feladatokra alkalmas, kicsiszolt munkaeszközzé. Valakivé, így segítő szakemberré is csak a másik segítségével válhatunk, melynek során legdöntőbb a szakmai személyiség működtetésének, fejlődésének a szolgálata. Fontos felismerés, hogy „nincs jó segítő, csak elég jó”.
A segítő pályára különböző külső-belső erők motiválhatják a személyt. Nemcsak attitűdbeli, hanem a személyes élettörténetből fakadó szükségletek, rejtett igények is. Ezek felismerése, tudatosítása nem mindig történik meg a pályára lépéskor. A későbbi tudatosulás pedig traumát okozhat, vagy a nem tudatosítás pedig hamar fásulttá, közönyössé teheti a segítőt - kiéghet. Mindig más és más szempontok kerülnek előtérbe, így például Rogers szerint az empátia, az elfogadás, és a hitelesség elkerülhetetlen jellemvonás kell legyen.
Jól funkcionáló készségek és indítékok: érdeklődés a másik iránt, diskurzus-készség és kedvelés, empátiás készség, megértés, emocionális érzékenység, introspektív készség, az önös szükségletek, indítékok háttérbe állításának képessége, meghittség teremtése és elviselése (újrateremteni tudása), kiegyensúlyozott viszony a hatalommal és a nevetés képessége. (A konzultáció pszichológiája., 9-10.o.)
Mégis gyakran találkozunk a szindrómás segítő szereppel, ő az, aki állandóan igyekszik másokon segíteni, saját szükségleteit viszont nem képes felismerni, tudatosítani és kielégíteni. Jellemző rá a kényszeres és depressziós karakterjegy, amelynek gyakran élettörténeti háttere van. Ezért és a korábban már megnevezett hátulütők miatt is egyre nagyobb igény mutatkozik a szupervízióra, azaz a segítők segítésére. A szupervízió célja a szakmai személyiség fejlesztése. A szupervíziónak a szakmai identitást kell tisztázni, és el kell vezetni a segítőt az önmagáért felelőséget vállaló hivatásbeli személyiséghez.
Írta: Balog Anikó
Kovács Csaba a szülő, a pap szerepében és a Mária Rádió munkatársaként is feltűnik azon a bizonyos színpadon, amit életnek szokás nevezni. Azt gondolhatnánk, hogy lehetetlen mindhárom helyen egyaránt színvonalasan helytállni. Ő azonban átlagos embernek tartja magát, olyan embernek, aki megfelelő segítőre lelt. Mindennapjairól és a hit fontosságáról vall.
Hogyan látja, elkülöníthető-e az egyházi és a hagyományos értelemben vett élet egymástól?
Igaza van, annak, aki hagyományosnak nevezi azt a tévhitet, hogy egy dolog a mindennapi élet és valahol máshová tartozik a hit, a vallás. Természetesen ezt nem lehet elkülöníteni. Nem szűnhet meg valaki hívőnek lenni ha kilép a templomajtón és visszafelé sem érvényes, hogy valaki hívő lesz ha bemegy a templomba. Megtérésnek hívják azt a folyamatot amikor az ember találkozik Istennel és ráismer benne Teremtőjére. Ez nem könnyű és nem egyszerű mert mindig változást hoz az ember életébe. Hitbeli meggyőződése kellene, hogy vezesse az orvost is meg a politikust is amikor döntéseket hoz.
Családapa, diakónus, és a média világában is megállja a helyét, hogyan lehet ezt összeegyeztetni?
Folytatás a lap nyomtatott változatában
Olyan papokra és világi hívekre lesz szükség a jövőben, akik tanúságot tesznek a keresztény igazságról egyházi és világi környezetben, védelmezik és nyilvánosan megvallják hitük alapelveit. Olyan papokra van szükség, akik komolyan elkötelezik magukat az imában és örömmel élik meg hivatásukat. Ez a tanúságtétel nemcsak a hívek spirituális életében terem gyümölcsöt, hanem új hivatásokat is ébreszt. A papok szerepe nélkülözhetetlen az egyház életében, különös tekintettel az Eucharisztiára, amelyből az egyház magát az életet kapja.
/XVI.Benedek beszéde a skóciai püspökökhöz/
.jpg)