Könnyű dolog jónak lenni, amíg az erényt jutalmazzák, a bűnt pedig büntetik. Ilyenkor szinte nyakadnál fogva visznek a mennybe. De ha olyan idők járnak, amikor nincs, aki jó tanáccsal szolgálna, nincs, aki jó példával járna elöl, amikor azt látjátok, hogy az erényt büntetik, a bűnt pedig jutalmazzák, ha akkor álljátok a sarat és megmaradtok Isten mellett, akkor ezt elhihetitek nekem: ha csak félig vagytok is igazak, Isten előtt akkor is egészen igaznak fogtok számítani.
/Mórus szent Tamás/
Írta: Kern Ágnes
- Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mai adásunkban két meghívott vendégünk osztja meg önökkel élményeit és gondolatait, fogadják szeretettel Képviselőfánk és Barátfüle urakat. Kérem, mutassák be magukat pár szóban azoknak, akik esetleg nem ismernék önöket!
- Üdvözlöm a kedves hallgatókat – ragadja magához a szót Képviselőfánk uraság. Szép, termetes alak, hasa tekintélyt parancsolóan nyomakodik előre. – Engedjék meg, hogy bemutatkozzak és röviden ismertessem pártunk céljait is a következő választások előtt.
- Én is üdvözlöm a kedves hallgatókat – szólal meg közbevágva a Barátfüle. Elég vézna alak, kicsit kornyadozik is és csupa morzsa a ruhája. – Ha jól értettem a meghívást, a mai műsor célja nem a pártpolitika, hanem, a papok és politikusok, mint emberek bemutatása.
- Valóban, sokkal inkább az önök emberi oldalára lennének kíváncsiak a hallgatóink – bólogat a műsorvezető.
.jpg)
- Nos, akkor elmondanám, hogy az én kapcsolatom nagyon jó az emberekkel – kontrázik a Képviselőfánk. – Azt is mondhatnám, hogy egyenesen imádnak és alig várják, hogy találkozzanak velem.
- Imádni csak az Istent lehet – morog a Barátfüle. – És lehet, hogy az ön behízelgő, édeskés modorának köszönhetően jó a kapcsolata az emberekkel, de azt is tudjuk, hogy a mindennapos találkozás biztosan nem gyakorol rájuk pozitív hatást. Főleg, ami a derékbőségüket illeti.
- Éppen ez a lényeg! Hogy vágyjanak rám, hogy akarjanak engem és persze szeressenek.
- Mégis a derelyéket készítik otthon a nagymamák. Mi vagyunk azok, akiket rengetegféle változatban találni meg mindenfelé.
- És mégis mit érnek el a változatossággal? Ugyanolyan egyszerű kis, hétköznapi alakok maradnak! – a Képviselőfánk uraság arca már vöröslik, ahogy igyekszik nyugton maradni és nem felemelni a hangját.
- Igen, lehet hétköznapisággal vádolni bennünket, derelyéket, de hogy az elkészítésünkbe a szívét-lelkét beleadja a szakácsnő, az is bizonyos. Már a krumpli kiválasztásánál eldől minden, hiszen csakis szétfövő burgonyával érdemes nekiállni. Aztán megfőzni, áttörni, tojást, lisztet adagolni hozzá. Ilyenkor már nem szabad bennünket magunkra hagyni, hanem ideje kinyújtani, tölteni és már lehet főzni is.
- Hát igen, macera az aztán van magukkal!
- Nem nevezném macerának a szívből jövő ételkészítést. A cukrászati üzemek futószalagjai mellett sohasem gyúrnak bele annyi szeretetet egy tésztába, mint az otthoni konyhákban – úgy tűnik a Barátfülét semmi sem hozza ki a sodrából, most is álmodozó szemekkel mered a távolba. 
- De azért ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mennyi odafigyelés kell egy képviselőfánkhoz. Egy ócska barátfülét bármelyik nagymama fél kézzel összedob, de hozzánk csak értő kezek nyúlhatnak. Talán nem véletlen, hogy a különleges égetett tészta elnevezéssel illetnek minket, hiszen először megfőzik a lisztet a vízben, aztán tojást adagolnak hozzá és végül megsütik. Ettől leszünk olyan pillekönnyűek, mégis délcegek. És nem takaródzunk holmiféle morzsakabátba.
- Persze, mert csokoládépelerint hordunk.
- Ez is mutatja, hogy még mindig idegenek ebben az országban! – tromfol a Barátfüle úr. - Nézze, az én rokonaim a világ minden országában megtalálhatóak, már ezer és ezer éve. Olaszországtól Kínáig mindenhol rendelkezünk testvérekkel. Ezzel szemben ön, bármennyire is szép magyar névvel rendelkezik uram, mégiscsak egy francia bevándorló. Úgy bizony! Bizonyítékaim vannak arról, hogy az ön családja nem is olyan régen érkezett Franciaországból.
- Ez tévedés! Illetve, valóban Franciaországból érkeztünk, de őseim eredetileg olaszok voltak. 1533-ban kerültünk a francia udvarba, amikor Medici Katalin magával vitte az udvartartását és kedvenc szakácsait is.
- Kedves hallgatóink, a műsoridőnk lejárt, ezért meg kell szakítanunk ezt a rendkívül érdekfeszítő vitát. Önök a TUUM Rádió tudósítását hallották Kern Ági hűtőszekrényéből.
http://www.nickodemus.tuum.org/2010_1_pdf/2010_1_45_47_gasztro.pdf
Írta: Hicsik Dóra
Ki Ő? Kosztolányi úgy emlékezik vissza rá, mint az első költőre, aki életében látott. Száz évvel ezelőtt úgy emlékeztek rá, mint tanárra, a gimnázium igazgatójára. És mi?
„Köszönöm a megtisztelő felhívást a moly és hangyák nevében, kik régóta várják a halotti lakomát.”
Jámbor Pál Pakson született 1821. január 16-án. Apja csizmadiamester volt.
A korabeli fiúknak, így neki is, nem volt sok kitörési lehetőségük: tanulhattak papnak, orvosnak vagy tanárnak. Jámbor Pál szeminarista lett. Emellett azonban verseléssel is foglalkozott Kalocsán, ahol a reformkor szelleméhez híven Magyar Iskolát, önképzőkört szerveztek.
Kubinszky Ödön, Csobánc, Rajnai, Balaton álnéven jelentette meg verseit, majd 1843-ban, még szeminaristaként adta ki kötetét Hattyúdalok címmel.
1844-ben szentelték pappá, majd Óbecsére, Jankovácra került.
A Honderű lap a nemzet költőjévé kiáltotta ki – Petőfi ellenében. Ez persze a korabeli politika játéka volt, az almanachlíra dicsőítése a népi lírával szemben. Petőfi neve fennmaradt – Hiadoré nem (ez volt irodalmi álneve).
A forradalom idején a közoktatásügyi minisztériumban dolgozott, a kormánnyal menekült Debrecenbe – a világosi fegyverletétel után pedig Párizsba.
„...sok kéziratom elveszett, sokat elégettem a világosi hegyek lábánál, hogy drága útitársaim családját el ne árulják. (...)Lobogó kéziratok, gúlába rakott fegyverek. Itt hamvadt el a bujdosó költő szárnya is, mert aki megmenekülve Párisba érkezett – új ember volt.”
Megtanult franciául – egyetlen regényét, A művészeket is ezen a nyelven írta.
1859-ben a kalocsai egyházmegye segtségével kapott kegyelmet – s parókiát: Kishegyest. Bár tekintélye, pályafutása miatt gazdagabb kerület járt volna neki.
Szónoki képességei azonban nem maradtak a falu határán belül – a kúlai kerületben 1861-ben országgyűlési képviselővé választották. A Határozati Párt tagja lett – híven a '48-as hagyományokhoz.
Az országgyűlés ideje alatt fontos szerepet játszott Madách Imre Az ember tragédiája drámájának sorsában. Ővé volt ugyanis a kéz, amely az ismeretlen földesúr darabját odaadta Arany Jánosnak...
Amikor az országgyűlést feloszlatták visszatért Kishegyesre, s ide érkezett a sorsfordító felkérés: legyen a szabadkai gimnázium igazgatója, éppen abban az időben, amikor az intézmény főgimnáziumi rangot kapott.
„Hogy kerültem Szabadkára? Hát én tudom! Úgy, mint a léghajós, kit váratlanul fölkap a szél anélkül, hogy tudná, merre, hová? Irány nélkül indultam, mit tudom én, hol érek földet. (…) Elég az hozzá, hogy egy szép reggel hosszú, födeles kocsi jött értem, melyből Frankl István, Mészáros Nándor tanárok és Antunovich Józsi tanácsos, régi jó barátom ugrott le, mintha háztűznézőbe jöttek volna, pedig úgy volt. Nem is álmodtam, hogy az a hosszú, ruganyos, zöld kocsi, a város kocsija és második tűzhelyemre ragad holnap, mint gimnáziumi igazgatót.”
1865-ben újra megválasztották képviselőnek a kúlaiak, s ő 3 év szabadságot kért – és kapott – a gimnáziumtól. Amikor azonban 1869-ben is szabadságot kért az országgyűlési munkája miatt, a város nem engedte el. Jámbor Pál ekkor lemondott posztjáról.
Bátor országgyűlési beszédeiért támadták az egyházban. Ezért – vagy az eltitkolt szerelem miatt? – 1871-ben áttért a református vallásra.
1873-ban, miután választókerülete nem szavazott neki bizalmat visszatért Szabadkára tanárnak, ahol nemsokára igazgatóvá választották.
1882-ben kérte nyugdíjaztatását – magányosan, sértődötten élt a városban. Műveit nem olvasták.
„Egy barátom, az akadémia tagja így szólt hozzám egy nap: Ma szóba jött megválasztásod a Kisfaludy társaságnál, de többen azt feleték rá: késő. Igaza volt.”
1897. április 14-én halt meg. Ezrek – tanítók, tanítványok, tisztelők és érdeklődők kísérték ki utolsó útjára a Bajai úti temetőbe.
Ha valakinek kedve támadna megkeresni a sírt – nem találja. Ugyanarra a sorsra jutott, mint a Brenner család kriptája: eladták.
http://www.nickodemus.tuum.org/2010_1_pdf/2010_1_16_19_jambor.pdf
Írta: Mengyán Szofia
A lelkipásztor erőforrásai. Aktuális téma. Mikor nem aktuális? Csak a beképzelt és az öntelt lelkészek hiszik azt, hogy nekik akkora hitük és tudásuk van, hogy nincs szükségük a további hitbeli erősödésre vagy tanulásra, életük végéig kitart az. Bizony akkor vékonyodik el hitünk, vagy bizonyul kevésnek tudományunk, amikor a legnagyobb szükségünk volna rá. Olyan ez, mint a játékokban a lemerült elemek, amelyek már csak zavaró dallamot játszanak. Ilyen zavaró hangon, elkeseredett beszéddel szólal meg a kimerült, lelkileg elfáradt lelkész és teológus is. Lehangoló és elkeserítő olyan fiatal kollegákról hallani, akik csak néhány éve végeztek, de már úgy beszélnek, mintha egy negyvenéves keserű élettapasztalat állna a hátuk mögött. Szomorú, de teljesen természetes dolog, gondoljunk csak az Ézs 40, 30-ra: „elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is.” És folytatja a próféta, „de akik az Úrban bíznak erejük megújul.” De hát mi bízunk az Úrban, miért vagyunk akkor kimerültek, vagy talán rosszul bízunk?
Minden ember tudja azt, hogy a mobiltelefont időnként fel kell tölteni. Egy pár napig megy, de ha nem kapcsoljuk rá az áramforrásra, a töltőre, akkor hasznavehetetlenné válik, nemcsak én nem tudok beszélni, de engem se tudnak hívni rajta. Ha nem tudunk feltöltekezni újra és újra, megtalálni, és használni erőforrásainkat, akkor keresztyénségünknek kevés hasznát vesszük, de ugyanúgy gyenge és erőtlen lesz a mi szolgálatunk is, mi magunk is hasznavehetetlenekké válunk.
„Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet. Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom. Istennél van segítségem és dicsőségem, erős sziklám és oltalmam az Isten. Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk! (Szela.)” (Zsolt 62, 6-9)
A 62. zsoltárban az író épp egy ilyen töltőt ajánl nekünk, mellyel gyenge hitünket erősíthetjük, kimerült lelkünket, énünket feltölthetjük. „Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet.” Szép hitvallás, mondhatjuk, könnyű volt Dávidnak. Ő megtapasztalhatta Isten szabadító kegyelmét, erejét, megsegítette őt a Góliát elleni küzdelemben. Egyes kommentárok szerint ez a zsoltár akkor fogalmazódott, amikor Dávid bujkált a barlangokban Saul elől. Más és mégis hasonló helyzet. A szorongatott ember imádsága.
Az életünket ellentmondás jellemzi. Igényeljük a társaságot, bizonyos fokon túl mégis zavar. Szeretnénk csendben maradni, de félünk a ránk törő gondolatainktól. Bele őrülnénk, ha mondjuk negyven napig egyedül kéne legyünk a pusztában, de a többiek társasága is idegesít. Külső és belső zajok, gondok vesznek körül és munkálkodnak bennünk. Szétszórtak és kapkodók vagyunk, rohanás jellemzi életünket, érezzük, hogy nagy szükségünk van arra az erőforrásra és nyugalomra, amelyről a zsoltáríró is beszél.
Isten sokféle erőforrást kínál nekünk: szolgálat, barátság, család, munkatársak, közösség, hűség, reménység. Mik ezek? Elkoptatott szavak, elfecsérelt, ki nem használt lehetőségek, erőforrások?
„Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet.” Nagy szükségünk van erre a megnyugvásra az nem kétséges. Ezt keresi az egész emberiség. A külső életfeltételeik bebiztosításával próbálják megteremteni belső lelki életük nyugodalmát. De ez sajnos nem megy.
Az egyik német teológus szerint a teológia, mint tudomány, spirituális sorvadást okoz. Az értelem túlhangsúlyozásával háttérbe szorítjuk az érzelmeket, érzéseket. Persze látom az érzelem túlhangsúlyozásának veszélyét is. Milyen veszélyes játékba bocsátkozunk akkor, ha fontosabbnak tartjuk azt, amit mi gondolunk Istenről, mint sem, amit ő mond Igéjén keresztül. Látjuk, hogy mi mindent kellene tennünk, és míg azon gyötrődünk, hogyan építsük gyülekezetünket, mi magunk szétszóródunk és felvetődik a kérdés, a sok rohanás közepette honnan meríthetek erőt. Tudom azt, hogy át lehet élni ezt az érzést: a sok elvárásnak, hogy tudok megfelelni, annyi mindent megtanulni, személyes kérdéseimre választ találni.
Már az apostolok is szembetalálták magukat ezzel a helyzettel. ApCsel 6, 1-7: „megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett”. Sokszor kell lelkészként menedzsernek, szervezőnek, építésznek, pénzügyi szakembernek lenni. Az említett teológus teszi fel a kérdést, hogy van-e merszünk megtenni a lépést a csendbe és felhagyni mindenféle más szolgálatunkkal és csak az imádkozásra és igehirdetésre szentelni minden figyelmünket. Szinte irigykedve említi a remetéket, akik úgymond semmi kézzel fogható hasznos dolgot nem tesznek, mégis emberek százai tódulnak hozzájuk lelki tanácsért, útmutatásért, meghallgatásért. Nagy jelentősége van az emberi életben az Istennel való találkozás lehetőségében a csendnek, magánynak, egyedüllétnek, az imádságnak. Egyik legnagyobb gondunk, hogy hitünket és életünket nem tudjuk összhangba hozni, holott épp ez lenne a feladatunk, a mennyeit és a földit együtt látnunk.
Nagyon szépen fokozza, illetve sorolja egymás után a fogalmakat a zsoltáríró. Reménység, szabadulás, oltalom, menedék. Mindezen fogalmak összekapcsolódnak Istenben. És lényeges az is, ahogy az egyéni hitvallástól eljut a közösségi hitvallásig. Először a zsoltáríró csak azt mondja: az én kősziklám, az én oltalmam, az én menedékem. Az utolsó versben hangot vált és előbb többes szám második, majd első személyben szól. „Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk!” És csak ezután jön az a bizonyos szela, a lélegzetvétel, a felszusszanás, mert csak így teljes a bizonyságtétel, ha az egyéni hitélménytől, hitvallástól eljutunk a közösségi hitélményig, hitvallásig, ha felismerjük, hogy Jézus Krisztus az én személyes megváltóm az egész közösséget meg akarja tartani, amelyhez tartozom. És így oldódik fel a látszólagos ellentmondás a különböző erőforrások között. Valóban Isten az egyedüli erőforrás, a belé vetett hit, bizalom visz tovább az úton, de felismerjük, hogy tőle kapjuk ajándékba a szolgálat örömét is, a hű barátokat, a család támogató szeretetét, a közösség megtartó erejét, a jövendőnk felőli reménységet, hisz Isten a mi reménységünk, oltalmunk, menedékünk.
http://www.nickodemus.tuum.org/2010_1_pdf/2010_1_35_38_a_lelkipasztor_eroforrasai.pdf
Pest legpatinánsabb kerületében vagyunk. Parlament és Bazilika, Vígadó, minisztériumok és paloták. Váci utca.
A hajdani Tőzsdepalota, a közelmúltig a Magyar Televízió székháza volt. Ma üresen áll. És nincs egyedül. Sokak szrint a belváros egy kihalt település, köszönve annak, hogy az államapparátus irodái igen nagy teret foglalnak el. A Rogán Antal vezette kerület a jövő V(.)árosát álmodta meg. A Kecskeméti utca immár egy éve elzárt a forgalom elől, csakúgy mint a környék utcái. Díszburkolatot és nagyobb járófelületet kapnak.
Ha túristaként Pesten járunk, a híres Váci utcát nem lehet kihagyni. Esténként külföldiek zöme népesíti be, itt igazán ritkaság számba megy ilyenkor a magyar szó. Télen forrart bor, nyáron nyitott kerthelyiségek, cigányzene és Brams magyar táncai. Még az aluljáróban is. A Szent Mihály templom a Váci utcából nyílik. Egykor a domonkosok rendháza, ma a Congregatio Iesu apácái népesítik be a templom melletti kolostort. Rövid időre a pálosoknak is otthont adott. Az egyik szomszéd utcából lettek átköltöztetve ide. A bölcs magyar király központi papneveldét szeretett volna létesíteni Pesten, és megfelelő helyet keresett. Talált is, a pálosok központi monostorát. Az épületet azóta is a kispapok lakják. Az egykori pálos templom az Egyetem tér és a Papnövelde utca sarkán áll. A papneveldében pálos emlék a híres Pálos könyvtár, melynek nem csak kötetei de berendezése is értékes. Az egyetemi templom pálos emléke a főoltár Mária képe, a cestowai Szüzet ábrázoló kép másolata. A város szívében vagyunk, mégis a szmog, hang és fényzavarból a szerencsés bejutó semmit sem észlel a papnevelde keregőjében levő kertben. A kvadratúra Mária kútja körül májusban a kispapok a lorettói litániát imádkozzák.
A Váci utca közepén cirill nyelvű felirat közli velünk, hogy a háromeletes épület nem más, mint a Szerb Pravoszláv Egyház parokiája. Hej, mikor lesz magyar katolikus egyházunknak ekkora plébániája a belgrádi Teraziján? Az épület udvarán, a Szerb utcából közelíthető meg a szerb templom. A belépő 100 forint, de a parókus elengedi a megfizetését, amikor megtudja, hogy honfitársak vagyunk. Pacsér, ugye ismerős? - kérdezi, mert ő meg ott született.
A Szabadság híd pesti hídfőjénél található Pest legrégibb plébániája, a Nagyboldogasszony templommal. Az apszis és a szentély is a gótika korából való, a főhajó és homlokzat barokk betoldás. Ma Budapest város tulajdona. Beázik, vakolata málik, a tulajdonos nem jó gazda. A közösség vezetője Osztie Zoltán atya, aki egyben a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke is. A mintegy 100 méterre, a szintén Szűz Mária mennybemenetele titulussal rendelekző Magyar Ortodox Egyházmegye székesegyházában Magyar István protoierej, a püspöki templom főpapja büszkén mutatja meg Magyar szent Mózes és Szent István király erekjéit. Az egyházmegye magyar, de az Orosz Ortodox Egyházhoz tartozik. A Szabadság híd által ketté szelt Váci utca sarkán a Sapienti Szerzetesi Főiskola épülete található. Szerzetes teológiát oktatnak a ferencesek, bencések és piaristák által alapított fakultáson. Sok a fiatal, vonzza őket a modern teológia. És ha már itt vagyunk a sarkon, érdemes megtekintenük a Ferenciek terén álló templomot is. Míg a monasztikus szerzetesek elvonulnak a világtól, addig a franciskánusok a város központjában telepszenek meg, a nép között. Pesten sem volt másként. Nemrég újították fel a barokk templom falfestményeit. És ha ferences templom, elengedhetetlen egy Szent Antal szobor, kéregetők és gyóntatás a nap bármely szakában. Aki katolikus vallási irodalmat keres, az nemcsak azt de kegy és liturgikus tárgyat is bizonyára is talál a Ferenciek tere és a Kossuth Lajos utca sarkán álló épület tucatnyi kegytárgyboltjában.
Egy egész generáció nőtt úgy fel, hogy a Parlament Dunára eső homlokzatát csak felállványozva láthatta. Az álványokat most az ékszaki homlokzatra helyezték át. A magyar törvénykezés háza egyedülálló Európában. Kőből faragott oroszlánok védik a főbejáratot, csak igazán nagy embereknek nyitják ki. Az egyszerű látogató a XII. kapun juthat be az Országgyűlésbe, előzőleges regisztráció és sorbanállás után. Az Európai Unió állampolgárianak és a magyarul beszélőknek (!) ingyenes. Díszlépcsőház, távolban a parlament elnökének kabinetje, kupolaterem a Szent Koronával. Itt fényképezni csak vaku nélkül lehet. Iparos remeknű: festett ablakok, szőnyegek és szobrok, csillárok és a bársony háza. A hon atyai az egykori alsóházi üléstermet birtokolják, így mi csak a Felsőrendek üléstermét láthatjuk. A Parlament egy kis város: üzletekkel és fodrászattal és mindennel, ami kell - mondja az idegenvezető abban az épületben, melyet őseink adójából építettek fel. Könyvár. Dóri szeme felcsillan. Jólvan, tisztességes ház ez, mondja és megnyugszik. A főkapuval szemben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. Volt olyan miniszter is, aki a Tisztelt Ház és a minisztériumi irodája között is szolgálati autót vett igénybe- beszéli el a városi legenda. Haj, azok a nagyurak.
A Szent István Bazilika teljes felújítása alig pár éve készült el. A Szentjobbot őrző kápolna a főoltár mögött, az épület baloldalán közelíthető meg. Puskás Öcsi a legendás focista pedig az altemplomban nyugszik. Aki Pest panorámájára kíváncsi, annak megéri némi pénzt és annál több lépcsőzést áldoznia a Bazilika kupolájáig. Felújított tetőtér, a kupola belsődobja és a kilátás... Nem volt hiábavaló az a lépcsőzés.
http://www.nickodemus.tuum.org/2010_1_pdf/2010_1_31_34_budapest5kerulet.pdf