Írta: Negyela László Márk
„Nagyvonalú,
görcsöktől mentes párbeszédrõl, dialógusról álmodom“
A Katolikus Egyház Róma-központú, globális intézmény. Feltörhetnek nemzeti érzelmek, tulajdonságok? Nemzeti arculat nélkül mindenkihez szól ugyan, de nem steril közeg? Jogunk/kötelességünk – egyszerű hívőtől a klerikusig –, hogy nemzeti öntudatunk legyen?
A kereszténység nem intézmény, hanem hit, a Krisztusba vetett hitből fakadó élet-stílus. Az egyház a kereszténységnek intézményesült megjelenése. Jézus küldetést ad az apostoloknak és tanítványainak: „Menjetek az egész világra, tegyétek tanítványaimmá a népeket.” (Mk 16,15) Minden ember konkrét helyen és időben éli meg az életét. Konkrét családban születik, anyanyelvén veszi birtokba a világot. A kereszténységnek nem célja, hogy egy „nemzetek fölötti” egyházszervezettel megszüntesse a nemzetek és kultúrák különbözőségét. Hozzátartozik az emberi élethez az otthon, a haza, az anyanyelv, a saját kultúra. Az evangélium hirdetése nem jelentheti a saját kultúra megszüntetését. Ami-kor arról beszél az apostol, hogy köztetek nincs többé zsidó vagy görög (Gal 3,27), akkor nem a nemzeti hovatartozást ítéli el, hanem egymás elfogadását hangsúlyozza, a különbözőségekkel együtt: nincs szolga vagy szabad, hanem mindannyian testvérek vagyunk. Jézus nem légüres térben, nem nemzetek fölött álló nyelven szólította meg az embereket, hanem a saját nyelvükön és a saját kultúrájukban. Baj volna, ha félnénk vállalni anyanyelvünket, nemzeti hova-tartozásunkat, kultúránkat. S világosan tudni kell, hogy a nemzeti azonosságtudat nem azonos egy adott államhoz való tartozással, nem azonos az állampolgársággal. Határokon átívelő.
Magyarságnál és katolicizmusnál tartva, a magyarok elég népesek a kanonizált szentek és boldogok között. Egyediek vagyunk ezen a téren?
Érdemes volna alaposabban megvizsgálni, hogy nem csak a magyaroknak, hanem minden népnek megvannak a nemzeti közösség tudatosulásához kapcsolódó szent-ei. A kereszténység fölvétele minden népnél együtt jár hősökkel, akiket a helyi keresztény közösség szentként tisztelt, majd az egyetemes egyház is szentként ismert el.
Tolerancia vagy dialógus – melyiket részesíti előnyben?
Nem állítható szembe a tolerancia a dialógussal. Egyik sem játszható ki a másikkal szemben. A tolerancia nem jelenti azt, hogy nincs véleményem. Nem jelentheti azt, hogy bezárkózom önmagamba, és „eltűröm”, hogy mások másként gondolkodnak. A tolerancia annak tudomásul vételét jelenti, hogy a világot másként is lehet látni, mint ahogy én látom. Egyúttal jelenti azt az igényt is, hogy ha én elfogadom a másként gondolkodókat, engem, minket is fogadjanak el a magunk sajátosságaival együtt mások.
Dialógus, párbeszéd nélkül nincs igazi közösségi élet. Kell a párbeszéd a családban, a baráti körben, a szűkebb vagy tágabb helyi közösségben, de kell párbeszéd családok között, csoportok, nemzetek, felekezetek között. Ugyanazt a világot mindenki a saját szemével látja. Megértés, beleérző készség (empátia) nélkül nincs se igazi tolerancia, se igazi dialógus. Nagyvonalú, görcsöktől mentes párbeszédről, dialógusról álmodom, úgy, hogy kölcsönösen legyünk készek észrevenni mások értékeit.
Tolerálni kell a másként gondolkodót, vagy dialógust folytatni vele?
Tisztelni kell minden embert. Szent Benedek is figyelmeztet Regulájában erre. Ugyanakkor nem tudja elképzelni az életet a párbeszéd nélkül. Ezt mondja: „Haragosoddal még napszállta előtt békülj ki!”
Szent Benedek Európa védőszentje. A bencések nem csak a modern Európa születésénél voltak jelen, hanem a keresztény Magyarország bölcsőjét is ringatták. A bencések nélkül a
Szent Benedek tanítása nélkül szegényebb volna a világ. Olyan értékek jelennek meg az V–VI. században Szent Benedek Regulájában, amelyek nélkül a mai civilizált Európa elképzelhetetlen. Ismeri a demokratikus választási rendszert, ismeri a tanácskozást, a megbeszélést, ismeri a különbözőséget, hangsúlyozza a személyiség méltóságát. Ismeri a tevékenység és az elmélyülés egyensúlyát (= imádkozzál és dolgozzál). Ismeri a szolidaritást az idősekkel, a betegekkel, a szegényekkel. Ismeri az anyagi javakkal való bánás felelősségét: „a monostor javaival úgy bánjanak, mint az oltár szent edényével”. Nem ismer származás szerinti előjogokat: ismeri az egyenlőséget. A bencés monostorok önálló közösségek, de úgy, hogy figyelnek egymásra. Védettséget jelentenek, ugyanakkor nyitottak is. Ahol meg-jelent vagy megjelenik egy bencés közösség (s ez nem csak a bencés, hanem általában minden szerzetesi közösségre áll), megjelenik a kultúra. Egyrészt jelen van a spirituális élet kultúrája: az imádság az istentisztelet (a liturgia) végzésében; jelen van a szellemi élet kultúrája (kell tudni írni, olvasni -szó van az akkoriban legkorszerűbb íróeszközökről, szó van a közösség előtt végzett felolvasásról és az egyéni olvasásról is); könyvtárról van szó: a szellemi kincseket meg kell őrizni. Kell tudni énekelni, számolni. Természetes, hogy megjelenik a bencés szerzetesi közösségek nyomán az iskola: az ismereteket tovább kell tudni adni. Jelen van a monostorban a gazdasági élet kultúrája: kézművesekről beszél Szent Benedek, akiket figyelmeztet, hogy ne legyenek gőgösek vagy felfuvalkodottak azért, mert valamihez jobban értenek, mint mások.
Szent Benedektől sokat tanulhatna a
