Írta: Korom Mari
Mit is jelent magyarnak lenni?
Mondjam: büszke gyönyörűség? Mondjam: szalmaláng? Mondjam: örök vesztes? Inkább Péterfy Jenőt idézem: Aki magyarnak született és így akarva-akaratlan vállalnia kell sorsunkat, vigasztalhatja magát azzal, hogy Arany Jánost eredetiben olvashatja. Ezt a vigaszt Péterfy még Trianon előtt adta. Azóta irodalmunk meg-növekedett, több ágra szakadt, de összeterelhető, egységben is látható, ma is erő-forrás, nemzetformáló érték. Mi a magyar? – erről könyvet is írtak. Magyarnak lenni: MI-tudat. Mi, akik értjük a szavunk. Mi, akik vállaljuk.
Kinek igen, kinek nem. Akinek nem, az korunk jellegzetes embere, csak magára gondol, jó esetben szűk családjára. Ez kevés. Önzésből nem épül katedrális, de még egy apró viskó sem. A nemzethez tartozás persze akkor ér valamit, ha a nemzet nagyobb részében tudatosul, és felelős örömmé lesz.
Sehogy. Ez két olyan távoli dolog, ami valójában nem függ össze. A nemzeti öntudat értékek ismerete és szeretete. A nacionalizmus mások gyűlölete, lenézése. Az érték önmagában érték, nem kell másokhoz viszonyítani. Nem is szabad, mert azonnal veszíti a sajátját.
Mit tehetnek a magyar EP-képviselők a kárpát-medencei magyarságért?
Először is tudatosítani kell a helyzetet. Oly sokan nem érik, miért vannak magyarok a román és a szlovák képviselők között. Nem könnyű felfogni, hogy egy „román” képviselő a magyar néppárti delegáció tiszteletbeli elnöke (Tőkés László). Amikor szerb vagy ukrán állampolgárt hívok meg parlamentlátogatásra, akkor ehhez engedélyt kell kérnem. (Eddig mindig megkaptam.) Minden ilyen akció egy-egy ismeret-terjesztő anyag, hiszen feltűnik: miért hív meg egy magyar képviselő egy „ukránt”.
Másodszor bátorítani kell az Unió határon átnyúló programjait. Ezek számunkra nagyon nagy lehetőséget jelentenek mind a már tagállamok közötti, mind a még nem tagokkal való kapcsolatokban.
Végül szót kell emelni mindig, ha emberi jogi sértések történnek, mint most a szlovák nyelvtörvény ügye.
Hatékony az európai magyar érdekképviselet?
Ha a román vagy szlovák nemzetiségű képviselőket kérdezzük, akkor nagyon is. Ha minket, akkor bizony többre vágyunk. Az első öt évben meg kellett tanulnunk, hogy csak kis lépésekkel mehetünk előre.
Meg tudjuk őrizni nemzeti identitásunkat Európa nagy olvasztótégelyében?
Szerintem nincs ilyen olvasztótégely, illetve ami van, az nem függ össze magával az Unióval. Nagy veszély a kivándorlás. A Vajdaságban élők tudják, hogy ez mit jelent. A sanyarú viszonyok miatt sokan mennek el, találnak jobb megélhetést, biztosabb világot. S ha kell, bizony a szívet is cserélik. De ne ítélkezzünk, csak érezzük meg, mikor jelenik meg a honvágy, mikor kell melléjük állni. És figyeljünk a második, harmadik nemzedékre. Bennük, bár olykor nem is beszélik pontosan nyelvünket, feléled a magyarságtudat. Álljunk készen a befogadásra. Véreink ők, hozzánk tartoznak.
Ne határt vonjunk, hanem lássuk be, ezek mint koncentrikus körök illenek egy-másba. Ha nem vagy jó magyar, ha nem ismered történelmedet, irodalmadat, egész kultúrádat, olyan lesz európaiságod is, mint egy lyukas ruha. Ám, ha Európát nem érzed a magadénak, ha nem tudod, hogy ez a demokrácia szülőhazája, ha nem érted, hogy nem lehetsz európai, ha nem vagy keresztény, vagy legalább nem tiszteled a keresztény értékeket, akkor úgy állsz ott magyarságodba burkolózva, mint akin csak alsóruha van.
Mit jelent a tolerancia s vajon elég az, ha csak az egyik fél a toleráns?
A tolerancia alapja a szeretet. Az igazi szeretet nem vár viszonzást. Nem állít fel szabályokat, hogy kinek kell elébb megbocsátani. De a tolerancia nem azonos a bárgyúsággal, a málészájúsággal sem. Alapvető emberi jogaid sérelmét nem szabad tűrnöd, viszont ne indulattal és bosszúval reagálj, hanem méltósággal és igazad tudatában. Az agresszív intolerancia passzív tűrése nem viszi előre a dolgokat. Minden korban, minden helyzetben meg kell találnunk az intoleranciával szembeni legokosabb fellépést. De lépni kell.
Ez a mozgalom még csak reményeinkben él. A Kárpát-medencét – amelynek déli határait nem is olyan könnyű meghúzni, én ide értem Szerbiát is, de a Vajdaságot mindenképp – sok nép lakja. Szlovákok, rutének, románok, magyarok, szerbek, horvátok, szlovének. Vannak itt németek, cigányok s mások is. Az Unió keretei között megbékélésre és összefogásra vagyunk ítélve. A politika sokat beszél erről, de keveset tesz, vagy épp ellenében mozog. Nem pártoknak, embereknek kell megbékélni és összefogni.
E mozgalom, amelynek ötletét csak most, 2009. június 4-én vetettem fel, még csak az előkészítés állapotában van. Amit nem ismerünk, azt nem tudjuk szeretni. Az elmúlt mintegy háromszáz év alatt inkább torzsalkodtunk, mint együtt éltünk. Most tehát követnünk kell Jean Monnet útmutatását: nem országokat, hanem embereket egyesítünk. Ehhez az egységhez, amelynek alapja lehet például az, hogy együtt szeretjük ezt a tájat, elengedhetetlen, hogy ismerjük is egymás kultúráját.
Sok jó kezdeményezés és jó példa van. Ezek összegyűjtése és tudatosítása rövid-távon is jelentős eredményt hozhat, de nemzetek tudatának, gondolkodásának át-alakulásához idő kell.
Hozhat jót is, rosszat is. Ez attól függ, hogy rátalál-e Istenre ismét a magyarság. Egyébként ezen áll vagy bukik Európa jövője is.
