Van kiút a válságból? Hogyan kezeljük a válság okozta problémákat? Mi az egyén
szerepe és mi az államé? - kérdezte munkatársunk Harrach Pétertõl.
Írta: Korom Mari
- Már több mint egy éve tart a gazdasági világválság, melynek hatásait mindenki a saját bőrén érzi. Egyre nagyobb a szegénység, határon innen és határon túl. Hogyan lehetne ezt az elsze-gényedést megállítani? Milyen intézkedésekkel segíthetne a kormány?
- Egy társadalmat minősít az, hogyan viszonyul a segítségre szorulókhoz. Ez érvényes egy kormányzatra is. Ugyanis a költségvetésben arra van pénz, amit fontosnak tartunk. Természetesen az is igaz, hogy addig lehet nyújtózkodnunk, amíg a takarónk ér. Ma Magyarországon az a probléma, hogy nem gazdaságélénkítéssel, hanem kizárólag megszorításokkal próbálja a kormány kezelni a válságot. Ezt tetézi, hogy nem a válság okozóit és a gazdagokat, ha-nem azokat terheli, akik már úgy is sokat viselnek.
Hozzá kell tennünk, hogy az a jó szociálpolitika, amelyik megmozdítja az önerőt is. Legfontosabb teendőnk, és a legeredményesebb eszköze a válság leküzdésének a munkahelyek megőrzése és lehetőség szerint a növelése. A szegénység mértékét a döntéshozók felelőssége és a társadalmi szolidaritás határozza meg.
-Van kiút a válságból? Hogyan kezeljük a válság okozta problémákat? Mi az egyén szerepe és mi az államé?
- A nemzetközi válság igazi okai tőlünk függetlenek. Ez akkor is igaz, ha a hazai válságot megelőzte egy gazdasági és morális mélypont. Gyökeresen új szemléletre van szükség.
Ami az egyént illeti, ez az időszak sokaknak a megpróbáltatás ideje. Akinek van lelkiereje és reményét nem a mindenkori helyzetbe veti, annak könnyebb.
-Évszázadok óta az egyház feladatai közé tartozik a szegények, az elesettek védelme, támogatása. A gazdasági válság idején, hogyan tud segíteni nekik az egyház?
- A keresztény tanítás lényegéhez tartozik: „Amit egynek tesztek a legkisebbek közül…”. A története során az egyház mindig fontosnak tartotta a szegények segítését. Ma ezt három módon teszi. Intézményeiben, Caritas szervezetei által és híveinek magánéletében. Az egyházi szociális tevékenység többlete a motivációból adódó elkötelezettség. Az okosság pedig segít megkülönböztet-ni a valódi segítségre szorulót a munkakerülő szélhámoskodótól.
A válság okozta gondok enyhítésében az egyház a maga eszközeivel vehet részt. Gazdasági növekedést nem tud elérni, de oda tud fordulni a bajba jutott emberhez, belső erőt tud adni neki.
-Az egész Kárpát-medencében nagy gondot jelent az elöregedő lakosság, a gyermektelenség. Mondhatjuk, hogy a család intézménye válságban van. Az általános szegénység miatt apadt a gyermekvállalási kedv vagy a nyugati szingli szemléletmód hatására? Mit lehet tenni azért, hogy ismét a többgyermekes családmodell legyen az elterjedt?
- A népességcsökkenés az első számú nemzeti sorskérdés. Az okok elsősorban a szemlélet és életforma változásában keresendők. A következmények súlyosak. A nemzet gyengülése, az önértékelés csökkenése, elöregedő társadalom, munkaerőhiány, a társadalombiztosítás fenntarthatatlansága, bevándorlási kényszer…
Megoldás a neoliberális gondolkodás visszaszorítása és az értékek, normák, közösségek megerősítése. Ide kívánkozik egy parlamenti dialógus felidézése. Egy liberális képviselőnő sajnálatát fejezte ki a száz évvel ezelőtt élt nők iránt, mert ők kénytelenek voltak ugyanabban a házasságban leélni az életüket. Ennél többet nem tudott mondani a házasságról, vagyis csak annyit, hogy jogod van elválni. Kénytelen voltam a válaszomban kifejteni, mit jelent a férfi és a nő egymásra találása, az önátadás és az elfogadás, a véglegesség és a kizárólagosság szándéka, a felelősség egymás és a gyerekek iránt…
Ha nem házasságban és családban gondolkodunk, nincs nemzeti jövőnk.
- Mit hoz a 2010-es esztendő az egyénnek? A családnak? A társadalomnak? A kárpát-medencei magyarságnak?
- Magyarországon 2010 a változás éve lesz. A kormányzat felelőssége érvé-nyesülni fog a családok helyzetének és állapotának javítása, az egészséges társadalom építése és a nemzet egésze, így a határon túl élő magyarság iránt.
- Az ünnep közeledtével felmerül a kérdés: milyen lesz az idei karácsony? Mi kerül a fa alá?
- Rajtunk áll, hogy milyen lesz a karácsonyunk. Elsősorban nem pénz kérdése. Inkább az egymás iránti figyelmen múlik. Úgy is mondhatnám, egymás karácsonyát tehetjük széppé.
A nehéz helyzet lehetőséget kínál, hogy jobban figyeljünk egymásra.
A lap minden olvasójának áldott karácsonyt, reményteli jövőt kívánok!