Írta: Mengyán Szofia
„Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Kor 8, 9)
Gazdagság és szegénység! Fogalmak ezek, melyek gyakran szabják meg gondolataink menetét. Hogyan tudnék egyről a kettőre jutni, miként lehetne gyarapodni? Sokan szövögetnek álmokat: mi lenne, ha én nyerném a lottón azt a tömérdek pénzt? Gazdagság: bűvös szó, ami sokak álmát, vágyait jelenti.
Az én kérdésem viszont ez: jól gondolkodunk-e a gazdagságról? Csakugyan a birtoklás az az érzés, amire vágyunk?
Egyszer egy király beszélgetett egy pásztorral és azt kérdezte tőle: „Mit csinált az Isten karácsonykor?“ Azt mondta a pásztor: „Jöjj, cseréljünk ruhát, legyél te a pásztor és én leszek a király!“ „Ez lehetetlen!“ - mondta a király. „Látod - mondta a pásztor - ezt teszi az Isten! Ruhát cserél velünk. Felvette magára a mi testünket - életünket. Hogy mi is magunkra ölthessük az ő életét.“ Isten azt tette, amit mi sohasem tudnánk megtenni. De Isten gazdag lévén Jézus Krisztusban szegénnyé lett értünk. Mit is jelent ez a hatalmas kijelentés? Jézus testet öltött értünk; ezt a mondatot könnyen kimondjuk karácsonykor anélkül, hogy végiggondolnánk.
Egy szóval: olyan szegény lett Jézus, hogy testét és vérét értünk adta. Ő nekünk ad. Jézus az életét adta értünk, és ez azt jelenti, hogy az életét adta át nekünk. Felvehetjük életét, mint egy új ruhát, hogy Pál apostollal kiálthassuk: „mert nekem az élet Krisztus.” Azt a tágas, gazdag isteni életet adta át nekünk, ami az övé volt. Ez a kegyelem csodája, hogy át tudja adni életét nekünk. Emberileg ez lehetetlen. „A lelkemet teszem ki érte” - szoktuk mondani, ha valakinek szeretnénk kedveskedni. De éppen ez fejezi ki tehetetlenségünket, mert nem tudjuk lelkünket kitenni, életünket átadni.
Egy költő Párizsba ment, hogy a várossal ismerkedjék. Kísérője megmutatta neki a város nevezetességeit. Egy alkalommal egy koldusasszony nyújtotta kezét a költő felé adományt remélve. Kísérője néhány frankot ejtett a kinyújtott kézbe, de a költő nem adott semmit. A költő így szólt: nem a kezébe, hanem a szívébe kellene adni valamit. Másnap a költő három álomszép rózsát hozott magával és a koldusasszony kezébe tette. Az asszony felugrott és megszorította a költő kezét, majd a következő napokban nem jött koldulni. Élt a rózsából, amíg illatozott. Valamit talán sikerült a szívébe adni és ez boldoggá tette.
Ami embereknél lehetetlen, az lehetséges Istennél. Jézus gazdagságát, mivel ezt értünk levetette, nekünk adta. Ez az egyetlen, igazi gazdagság.
Életünk igazi értelme nem abban van, amit megszereztünk, hanem abban, amit másoknak adtunk. Kincseket úgy lehet szerezni, ha életünket Krisztus szeretetében átadjuk másoknak. Assisi Ferenc a középkorban megmutatta az utat, hogyan lehet szegénnyé lenni, mindenről lemondani és közben környezetünket Krisztussal gazdagítani. Ez nem a kivételes keresztyének lehetősége, hanem mindenkié, aki Krisztus gazdagságából él. Az irgalmas samaritánus példázatának egyik mondatát Jézus most nekünk is mondja: „Eredj el, és te is hasonlóképpen cselekedjél.” Ámen.
